Rangos díjakat kapott az Akik maradtak a szófiai filmfesztiválon

Az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak azokról szól, akik visszajöttek a holokauszt után. A film F. Várkonyi Zsuzsa nagysikerű regénye alapján készült, a látvány pedig a szeptemberben elhunyt Rajk László építész egyik utolsó munkája volt.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje kapta a nemzetközi filmkritikus-szervezet, a FIPRESCI díját a szófiai nemzetközi filmfesztiválon, amelyen 48 országból érkezett 111 alkotást mutattak be, részben szabadtéri vetítéseken és a veszélyhelyzetre való tekintettel online.

A fesztivál nemzetközi zsűrije, melyet Peter Webber, a Leány gyöngy fülbevalóval című film rendezője elnökölt, elismerő oklevéllel méltatta az Akik maradtak látványvilágát, amely a szeptemberben elhunyt Rajk László építész egyik utolsó munkája volt.

Az Akik maradtak című magyar film a holokauszt utáni Budapesten játszódik, és egy felnőtt férfiről szól, aki elveszítette a szerelmét és a gyerekeit, valamint egy gyereklányról, aki elveszítette a szüleit és a testvéreit. A két ember különös kapcsolata végül mindkettejüknek segít túllendülni életük mélypontján.

Az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak azokról szól, akik visszajöttek a holokauszt után.

Akik maradtak (12) előzetes

Uploaded by Budapest Film Zrt. on 2019-08-23.

Tóth Barnabás filmjét az Amerikai Filmakadémia decemberben beválogatta a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes filmek szűkített listájára, és sikerrel játszották az amerikai mozik is.

Interjúnk a könyv szerzőjével, F. Várkonyi Zsuzsával:

A halálfélelem szexualizálja az embert

Még több Kibic

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.1 nap ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.7 nap ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Lily Ebertről szóló filmet mutatnak be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján

2025.04.16.7 nap ago
Az ATV műsorán látható dokumentumfilm a világhírű magyar holokauszt-túlélő történetét mutatja be.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »