Izraelben rekordszámú napi koronavírus-fertőzöttet regisztráltak

Sok tisztségviselő tiltakozik a koronavírus-járvány miatt újonnan bevezetett szigorító rendelkezések ellen Izraelben.

Egyes miniszterek is bírálták a csütörtöki ülésen a kormány politikáját. A Kék-fehér párthoz tartozó Aszaf Zamír turisztikai miniszter az óvintézkedések tömeges be nem tartatására hívta fel a figyelmet, Amír Ohana belbiztonsági miniszter azonban visszautasította, hogy ez így volna, és akit megerősített álláspontjában Benjámin Netanjahu miniszterelnök is.

Koronavírus-tesztelő állomás Izraelben

„Hogy lehet elmagyarázni az embereknek, hogy nem tarthatnak esküvőt, miközben sokan a tengerparton tömörülnek?” – kérdezte Arije Deri belügyminiszter, a keleti vallásosok Sasz pártjának vezetője, megkérdőjelezve azt a szabályt, hogy zárt helyen lévő rendezvényeken maximum ötven ember vehet részt. A kormány ezen az ülésen maximálta 50-ben az eddigi 250 helyett a nyilvános összejöveteleken, az imahelyeken, bárokban és klubokban tartózkodók számát, miközben a magánlakásokban, kisebb zárt helyeken csak húszan lehetnek együtt.

„Ha a védelmi minisztérium lenne a felelős ezen a területen, akkor naponta 25 ezer tesztet lehetne elvégezni, és 12 órán belül megkapnánk az eredményeket” – jelentette ki Jichar Saj, a Kék-fehérhez tartozó tudományos és technológiai miniszter.

„Az egészségügyi minisztériumnak irányelveket és paramétereket kell meghatároznia, amelyeket a védelmi minisztérium végrehajt” – javasolta Amír Perec gazdasági miniszter a kormány baloldali frakciójából.

A 12-es kereskedelmi tévécsatorna híradása szerint a kormányfő haragját leginkább Beni Ganz védelmi miniszter azon kérése váltotta ki, hogy vessék be a hadsereg polgári védelmi egységét, és ezt közölte a médiával is. Netanjahu a probléma átpolitizálásával vádolta meg Ganzot, újabb választások kiírásával fenyegetőzött, és elhagyta az üléstermet.

Tavasszal, a járvány első hullámának idején ugyanilyen konfliktus alakult ki Netanjahu és Naftali Bennet akkori védelmi miniszter között, aki Ganzhoz hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi minisztériumnak nincsenek eszközei a feladatok végrehajtásához, de a hadsereg efféle vészhelyzetekre létrehozott egységei alkalmasak erre.

A tévé egészségügyi szekértője, Gabi Barabas szerint a szórakoztatóipari és idegenforgalmi létesítmények még legalább egy évig zárva lesznek, amit tudatosítani kell az ezeken a területeken dolgozókban, és meg kell oldani a segélyezésüket. A tévé szakértői szerint a kormány a járvány terjedésének májusi megtorpanásakor elmulasztotta a szükséges lépéseket, nem építette ki a tömeges tesztelés rendszerét, noha csakis a fertőzési láncok feltérképezésével, és a fertőzöttek karanténba zárásával lehetett volna elejét venni az újabb járványhullámnak a gazdaság újranyitása után. 

Hörcsögökön már működik egy izraeli kutatóintézet koronavírus elleni vakcinája

Jelenleg, amikor ismét naponta ezer új fertőzött van, lehetetlen minden egyes ember utólagos nyomkövetése az előző két hétről, s csakis újabb, a már eleve nehéz helyzetbe került gazdaságot még jobban visszavető korlátozásokkal lehet megfékezni a fertőzés terjedését – mondják.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint csütörtökön 24 490 tesztet végeztek el, amelynek 4,5 százaléka, több mint 1100 vizsgálat pozitív eredményt hozott. Ez a szám meghaladja a járvány első hullámában, április 3-án mért 819 új esetet.

Viszont egyelőre nem nőtt jelentősen a súlyos betegek és a lélegeztetőgépen lévők száma. Jelenleg a 9679 fertőzött mellett csak 275-en szorulnak kórházi kezelésre, 74-en vannak súlyos állapotban, 26-an lélegeztetőgépre kapcsolva. A járvány kitörése óta 27 ezer 611 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 326.

Kapcsolódó cikkek

Izrael 1690 embert veszített el az egy éve tartó háborúban

2024.10.07.7 nap ago
Szomorú adatok a tavaly október 7-i terrortámadás és az azt követő háború halálos áldozatairól. Halottak és túszok, civilek, katonák, férfiak, nők és gyerekek.

Fokozódó légicsapások Libanonban, több száz rakéta Izrael északi részére

2024.09.24.3 hét ago
Az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság, köztük a Magyarországról is repülő Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó járatait.

Bűnvádi eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok a Hamász vezetői ellen

2024.09.04.1 hónap ago
A New York város egyik szövetségi bíróságánál indított per egyelőre szimbolikus, mivel a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »