Német államfők laknak a villában, melyet zsidó tulajdonosa kényszerből adott el a náciknak
A műgyöngygyáros Hugo Heymann egy náci lapkiadónak adta el a berlini Wurmbach-villát, és a valódi értékének még a kétharmadát sem kapta meg érte. Most fénykép került elő róla.
A pücklerstrassei villát Hugo és Maria Heymann házaspár nyolc nappal Adolf Hitler kancellárrá való kinevezése után adta el, miután figyelmeztették őket a zsidóüldözés veszélyére. Az épületet egy potsdami náci lapkiadó, Waldemar Gerber vásárolta meg.
A műgyöngygyáros Heymann a 150 ezer aranymárkát érő villa valódi értékének még a kétharmadát sem kapta meg.
A menekülő Heymann feleségével együtt egy tömbház lakásában talált menedéket. A férfi 57 évesen halt meg Berlinben, 1938-ban, még mielőtt külföldre menekülhetett volna. Felesége szerint a Gestapo fogságában elszenvedett bántalmazásokba halt bele.
A villa falán tábla emlékeztet az egykori tulajdonosra.
A régi fényképek Karl Kaps és Maria Heymann – később Maria Kaps – fiának, Peter Kapsnak a hagyatékából kerültek elő.
A napvilágra került fényképeken katonai egyenruhában szerepel Hugo Heymann, és látható a fotókon a kitüntetési okmány is, amelyet az első világháború részvevőjeként kapott. További három felvételen a német főváros Dahlem nevű negyedében található villa látható hajdani állapotában.
A Wurmbach-villa 1962 óta van a szövetségi állam tulajdonában, 2004 óta a mindenkori német államfő szolgálati otthona. A köztársasági elnökök közül egyedül Roman Herzog nem költözött be a rezidenciára, ő a hivatalának helyet adó Bellevue kastélyban lakott.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
