A Kneszet egyik új tagja szerint a nők szemérmetlensége okozza a mellrákot és a vetélést

A szefárd ortodox Shas párt egyik új képviselője egy nyilvános oktatás keretében nyilatkozta mindezt korábban.

Baruch Gazahay rabbi egy 2016-ban rögzített felvételen azt is mondta, hogy azok a „nők, akik mutogatják a mellüket tehénként reinkarnálódnak, mivel a tehénnek a tőgyei mindenki számára szabadon láthatók”.

A 38 éves Gazahay kedden kezdheti meg munkáját a parlamentben. Ő az Od Yosef Chai jesiva vezetője Beershebában, Etiópiában született, de még kisbabaként került Izraelbe, és szigorúan vallásos életet él felnőttként.

A 2016-os előadásában beszélt a nők szemérmességéről is. Azt mondta, hogy „a nőknek el kell fedniük maguk, különben mellrákot kaphatnak. Különben mindenki megbámulja őket, és ez rontást hozhat rájuk. Ez az egyik oka a vetéléseknek is. Képeket tesznek ki magukról a Facebook-on, ahol mindenki láthatja a meztelen testüket.”

Gazahay Youtube csatornáján számos olyan videó található egészen 2019-ig, amelyek kritizálják vagy gyúnyolódnak a nőkön, írja a jta.org.

A Shas párt vezetője, Arieh Deri úgy nyilatkozott, hogy Gazahay-jel folytatott beszélgetése során világossá tette, hogy ezek a megjegyzések elfogadhatatlanok és nem egyeztethetők össze a Shas mozgalom értékeivel, amelyet Gazahay megértett.

Deri arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeket a mondatok több órás előadásokból, kontextus nélkül lettek kiragadva.

הרב ברוך גזהיי

הערוץ החזק של מורנו הרב ברוך גזהיי שליט”א. השיעורים מתקיימים בימים א’, ג’, ד’ בשעה 19:30 ביום ו’ 20:00 (קיץ 21:30) וביום שבת 14:30 (קיץ 15:00) במרכז הרוחני ‘עוד יוסף חי’ – רחוב אחימאיר פינת שאול המלך באר-שבע (מול הפארק האוסטרלי). לתמיכה בפרוייקט הכנסו לאתר שלנו בכתובת: https://www.odyosefhay180.com

Még több Kibic

Négy izraeli túsz holttestének átadásával lezárult a tűzszüneti megállapodás első szakasza

2025.02.27.1 hét ago
A részleteiben még nem tisztázott második szakaszban 59 olyan túsz sorsáról születik megállapodás, akik közül izraeli hírszerzési információk szerint legkevesebb 35-en már nem élnek.

Közös sírban helyezték végső nyugalomra a Bibasz gyerekeket és édesanyjukat

2025.02.26.2 hét ago
„Siri, maradj velem, hogy ne süllyedjek el a sötétben” – búcsúzott meggyilkolt feleségétől az életben maradt férj, Jarden Bibasz.

Hat izraeli túsz szabadult a gázai fogságból szombaton

2025.02.22.2 hét ago
Korábban a fogságban gyermekeivel együtt meggyilkolt Siri Bibasz holttestét is átadták a terroristák.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »