Nehéz helyzetbe került a járvány miatt az auschwitzi emlékmúzeum

A koronavírus-járvány idején a belépőjegyek eladásából származó bevételektől megfosztott auschwitzi múzeum adományokat kér további tevékenységéhez.

A múzeumot a járvány miatt március 12-én zárták be, újbóli megnyitását július elején tervezik. Az emlékhelyet a hét végén próbaképpen nyitva tartották, ezalatt a két nap alatt mintegy négyszáz ember kereste fel, ami az előző év azonos időszakában mért látogatottság kevesebb mint három százalékát jelenti – olvasható az MTI-hez is eljuttatott közleményben, amelyben hangsúlyozzák, hogy a belépőjegyek értékesítése a múzeumi bevételek fő forrása.

A múzeum vezetése úgy véli: az alacsony látogatottság hosszútávú lehet, ami hatással lesz mindenekelőtt a művelődési projektek megvalósítására.

A járványhelyzet következtében összeomlott a múzeum idei költségvetése – írják. „A lengyel kulturális és örökségvédelmi minisztérium rendkívüli segítségének köszönhetően sikerült fenntartani az intézmény működését és a munkahelyeket, többletforrások nélkül azonban küldetésünk megvalósítása nagyon kérdésessé válik” – olvasható a dokumentumban.

Az emlékhely autentikusságának megőrzését szolgáló karbantartási munkák nincsenek veszélyeztetve, ezeket ugyanis az Auschwitz-Birkenau Alapítvány forrásaiból valósítják meg – jegyzik meg. Az alapítvány már úgy döntött, kétszeresére növeli az idei évre eredetileg szánt támogatást. A 2009-ben létrejött alapot 40 állam, valamint magánszemélyek támogatják.

„A világjárvány után a világ – az időnként vészjósló jövendölések ellenére – nem lesz radikálisan más. Úgy mint korábban, (…) szükségünk lesz bölcs, közös múltunk legsötétebb tapasztalatain alapuló döntésekre” – idézi a közlemény az auschwitzi múzeum igazgatóját, Piotr M. A. Cywinskit.

A múzeum művelődési, tudományos, kiállítói és kiadói tevékenységét támogató adományokat az intézmény honlapján keresztül, a wesprzyj.auschwitz.org oldalon várják.

A náci Németország Lengyelországnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részén 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára létesítette az Auschwitz I. koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre. Az auschwitzi emlékmúzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumban fogva tartottak számát, közülük 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük. 

Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig – kevesebb mint két hónap alatt – mintegy 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett a megsemmisítésük fő színhelye.

Még több Kibic

Hatikva – A Klezmerész Együttes győzelem napi koncertje a Csányi5-ben

2025.04.25.5 nap ago
„Törzsközönségünk már tudja, hogy egy Klezmerész koncert egy örömünnep, ahol a színpad és a nézőtér eggyé olvad.”

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.1 hét ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.2 hét ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »