Ismét meggyalázták a Roma Holokauszt Emlékművét Budapesten

„Cigányirtás = bűnözésirtás” – írták fel ismeretlenek a Nehru parton található Roma Holokauszt Emlékműre. Az emlékművet nem most először rongálták meg.

Setét Jenő roma aktivista a saját Facebook-oldalán jelentette, hogy ismét megrongálták a Roma Holokauszt Emlékművét. Ismeretlenek a „Cigányirtás = bűnözésirtás” feliratot írták az emlékmű egyik oldalára, a másikra pedig Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselőt gyalázó szöveg került. A rasszista feliratokat később önkéntesek eltávolították.

Az esetről közzétett videóban Setét megjegyezte, hogy az elmúlt években már kétszer tett feljelentést az emlékmű megrongálása miatt, a tettesek azonban egyszer sem kerültek elő. Legutóbb tavaly nyáron Soros Györgyöt „küldték” gázkamrába az emlékművet meggyalázót.

A mostani, a cigányok és a bűnözés között egyenlőség jelet tévő felirat néhány nappal azután született meg, hogy Budapest belvárosában fociultrák és szélsőjobboldali csoportokhoz tartozók zavartalanul skandálhatták, hogy „igenis van cigánybűnözés”:

Karácsony: Budapest nem tűri a rasszista uszítást

Még több Kibic

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.2 óra ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.1 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.1 nap ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »