Ismét emelkedni kezdett a fertőzöttek száma Izraelben

Abnormálisan megnőtt a fertőzések száma az elmúlt 48 órában, írta közleményében az izraeli egészségügyi minisztérium.

Az egészségügyi tárca azonnal rendkívüli megbeszélést tartott a  helyzetről.

„Nyilvánvaló számunkra, hogy általában sem tartják be az általános óvintézkedéseket, s különösen az iskolákban nem követik a szabályokat” – mondta a megbeszélés előtt a minisztérium egyik vezető tisztviselője.

Az új fertőzöttek számának több hetes csökkenése után az utóbbi napokban emelkedést mértek Izraelben. 79 új beteget regisztráltak, és ezért a következő lépéseket tervezi az egészségügyi minisztérium: nagymértékű tesztelést fognak végezni a Tel-Avivban élő külföldiek körében, ahogy ezt Jeruzsálemben is tették, miután Tel-Aviv déli részén néhány rendelőintézetben az elmúlt napokban számos fertőzöttet jelentettek az ott élő, főként afrikai menekültekből álló népességnél. Emellett Jeruzsálemben a Rehávia gimnáziumban, és egy Tel-Avivtól délre, Bat Jamban lévő középiskolában jelent meg a koronavírus, ahol az érintetteket karanténba küldték, az intézmény minden tanulóját és dolgozóját tesztelik, és helyi intézkedéseket hoztak az illetékesek.

Az új esetek növekedése nyomán csütörtökön rendkívüli közleményt adott ki az egészségügyi minisztérium: „Abnormálisan megnőtt a fertőzések száma az elmúlt 48 órában. A minisztérium ismét felszólítja a lakosságot, hogy szigorúan tartsák be az előírásokat” – írta a tárca.

Izraelben a koronavírus megjelenése óta 16 887 fertőzöttet tartanak nyilván, az utóbbi napon 79 új esetet találtak. A vírust elkapók közül 14 727-en már meggyógyultak. Jelenleg 37-en vannak súlyos állapotban, közülük 36-an lélegeztetőgépen. A halálos áldozatok száma 284.

 

Még több Kibic

Hogyan lehet békét és együttműködést teremteni még a legnehezebb időkben is

2025.11.07.7 óra ago
A Galilee Medical Center nemcsak a gyógyítás, hanem az együttélés és a remény szimbóluma is egyben. Dr. Khalid Atalla, a kórház sürgősségi osztálya igazgatójának előadása a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központban.

Először számolt be egy férfi túsz a gázai fogságban átélt szexuális bántalmazásról

2025.11.06.1 nap ago
Rom Braszlavszki egy izraeli tévécsatornának arról beszélt, hogy az őt fogva tartó Iszlám Dzsihád terroristái többször is szexuálisan bántalmazták és kínozták. Korábban több női túsz is hasonló borzalmakról számolt be.

Újabb izraeli katona holtteste került haza a Gázai övezetből

2025.11.05.2 nap ago
Jelenleg még hét túsz holtteste van a Gázai övezetben, amelyek átadását a Hamász 72 órán belül vállalta az október közepén megkötött tűzszüneti megállapodásban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »