Irán betiltotta az izraeli technológiát

Ennyi volt. Persze amennyiben a koronavírus elleni védőoltást egyedül csak Izraelnek sikerülne kifejlesztenie, azt azért lehetne használni.

A múlt héten fogadta el az iráni parlament azt a törvényjavaslatot, amely kimondja: „a cionista rezsim ellenséges cselekedetei szemben állnak a békével és biztonsággal”, ami ellehetetlenít bármiféle együttműködést Izraellel. Ebbe pedig az iráni Fars hírügynökség közlése szerint bele kell érteni az izraeli számítógépes technológiák és szoftverek vásárlását és alkalmazását.

Hasszán Rohani iráni elnök

A törvény végrehajtásáról szóló rendeletet kedden adta ki Hasszán Rohani iráni elnök. A törvény a fentieken kívül egyébként még az Izrael által végrehajtott „terror” elleni fellépést is sürgeti.

Március elején Irán legfőbb vallási vezetője, Nasszer Makarem Sirazi nagyajatollah arról beszélt, hogy nem megengedett a cionistákkal való kereskedés. Abban az esetben azonban ettől el lehet tekinteni, ha Izrael lesz a koronavírus elleni vakcina egyedüli kifejlesztője.

(JTA)

Még több Kibic

Idős túlélők emelték fel szavukat a gázai szenvedés ellen Izraelben a holokauszt emléknapján

2025.04.29.23 óra ago
Veronika Cohen, a budapesti gettóban született holokauszt-túlélő szerint nem emlékezhetünk meg a saját szenvedéseinkről anélkül, hogy elismernénk a gázaiak szenvedését.

Izrael még mindig őriz 350 zsáknyi azonosítatlan emberi maradványt az október 7-i támadás óta

2025.04.27.3 nap ago
Hamarosan egy bizottság fog dönteni arról, hogy egyenként azonosítsák vagy tömegsírba temessék a maradványokat.

Két percre megállt az élet Izraelben a holokauszt emléknapján

2025.04.24.6 nap ago
„Térjen vissza mielőbb mind az ötvenkilenc túsz!” – kiáltott fel a Jad Vasemben tartott állami eseményen az egyik holokauszt-túlélő, miközben meggyújtotta az emlékezés lángját.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »