Ki mondhat ítéletet Horthy Miklós felett?

Jól döntött Horthy Miklós, amikor Magyarországot beléptette a II. világháborúba? Tudott-e arról, hogy mi lesz a deportált zsidók sorsa? A kormányzó felelősségéről Ungváry Krisztián és Szakály Sándor vitatkozott egy jót.

A napokban jelent meg Ungváry Krisztián Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920-1945 című könyve, amelyben a történész arra keresi a választ, hogy milyen felelőssége volt Horthynak Magyarország sorsának alakulásában, különösen II. világháborús szerepvállalásában és a magyar zsidóság 1944-es tragédiájában.

Az egyelőre csak e-könyv formátumban kapható kötet megjelenése kapcsán a Jaffa Kiadó a könyv témájáról vitát szervezett a szerző, illetve Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatójának részvételével. A járvány miatt az eseményt kizárólag a kiadó Facebook-oldalán lehetett élőben követni, a moderátor Kolozsi Ádám, az Index újságírója volt.

„Horthy Miklós tettei egyértelműen kizárják őt azon államférfiak közül, akikre a nemzet feltekinthet”

– hangzik el erős felütésként az idézet Ungváry könyvéből, amiről akaratlanul is Orbán Viktor négy évvel ezelőtti, nagy vihart kavart kijelentése ugrik be, miszerint Horthy kivételes államférfi volt.

Ungváry azonban ezt egészen máshogy látja, a történész a fenti véleményét könyvében a következőkre alapozta:

• Horthy azokban a krízishelyzetekben, amelyekben, mint az ország vezetőjének helyt kellett volna állnia, olyan válaszokat adott, amik végső soron katasztrófához vezettek,
• a döntései nem voltak a magyar történelem szempontjából pozitívnak mondhatók, mint például Szent István esetében,
• ha lépéseit mérlegre rakjuk, akkor a középszerű olyan mértékben teng túl, hogy semmiképpen nem indokolt Horthynak szobrot állítani vagy hősnek kikiáltani.

Szakály Sándor ezzel szemben úgy gondolja, hogy a közösségre kellene hagyni, hogy kit akarnak hőssé kikiáltani és kinek akarnak szobrot állítani. Horthy több olyan lépését, amelyeket Ungváry könyvében negatívnak vagy középszerűnek nevez, a társadalom akkori tagjainak egy része másként ítélte meg. Az I. világháborúból éppen csak kilábaló, Trianon által sújtott Magyarország helyreállításában Horthynak, sok más akkori politikussal együtt fontos szerepe volt, mondja a Veritas igazgatója.

Horthynak 1919-20-ben a hatalomra emelése Szakály szerint egy társadalmi konszenzus volt, személye az ország sorsáról döntő antanthatalmak számára is elfogatható volt. Ráadásul 1920 és 1938 között a megálazott, kifosztott Magyarországnak sikerült gazdaságilag, szociálisan és kulturálisan felzárkóznia Európa középmezőnyéhez. Ezért ha egy település szobrot akar állítani Horthynak, azt nyugodtan megteheti, és ezzel nem kell mindenkinek egyetértenie.

„Nem biztos, hogy az utókor ítélete megegyezik az adott időszak ítéletével”

– véli Szakály Sándor.

Ungváry Krisztián szerint az 1920 és 1938 közötti gazdasági fellendülésben a kormányzónak sokkal kisebb szerepe volt, mint azt gondoljuk. A történész ezért, illetve a fentiek miatt egy elégséges és egy elégtelen közötti osztályzattal értékelné Horthy kormányzói tevékenyégét, bár voltak olyan lépései, amelyekre akár jelest is kaphatna, például, amikor Gömbös Gyula kapcsán megállít egy, az ország számára veszélyes folyamatot. A kritika, amely a könyvben szerepel, az a kortársak által megfogalmazott kritika volt, és nem egy későbbi kor morális vagy erkölcsi megítélésének visszavetítése, válaszolt Ungváry Szakály korábbi felvetésére.

Kortársak ide, utókor oda, de lehet-e Horthy megítéléséről politikamentesen beszélni? – hangzik el a kérdés. Szakály Sándor szerint – aki mellesleg négyest adna a kormányzónak osztályzatként – lehet, bár pont Ungváry könyvével kapcsolatban azt érzi, hogy nem csak a Horthy-korszakról, de a mai rendszerről is szól. Ezen a ponton fel is vetődik, hogy a könyv meglehetősen gyakran említi a Veritas igazgatóját, mint a Horthy-korszak rehabilitására való törekvés egyik kulcsfiguráját. Például a numerus clausus kapcsán tett kijelentését, amely szerint az nem a zsidók jogfosztásáról szóló törvény volt.

Ungváry ezt azzal indokolja, hogy Szakály Sándort tartja a tudományosan leginkább komolyan vehető személynek, aki Horthy kapcsán téves álláspontot képvisel. Ennek ellenére – mondja a szerző – a könyvében nem állít olyat, hogy ma Magyarországon a Horthy-korszakot vissza akarnák állítani. Szakály szerint pedig Ungváry könyve nem egy monográfia, hanem a szerző véleménye Horthyról, ami forrásszintű kutatásra épül. Amivel amúgy nincs semmi baj, mondja a Veritas igazgatója.

Más kérdés, hogy a felelősség keresése valóban a történészek feladata kell, hogy legyen? Ungváry úgy véli, hogy nem lehet kikerülni ezt a problémát, főleg nem egy olyan személy esetében, akinek a működése nagyon is vitatott és a mai politikai viták tárgya.

A beszélgetésben ekkor azonban Magyarország II. világháborúba való belépése, illetve ennek szükségessége lett a vita tárgya. Szakály Sándor ugyanis azt kezdte fejtegetni, hogy Horthy döntése a hadbalépésről helyes volt abból a szempontból, hogy a visszacsatolt területek megőrzésének ez volt akkor az egyetlen módja. Ungváry Krisztián viszont úgy látja, itt politikai haszonlesésről van szó, és nem a háborúba lépés indokaként felvázolt közvetlen és fenyegető veszélyhelyzetről. Ezzel a döntéssel Horthy maga sodorta veszélybe az országot.

Mivel Horthy megítélésében nem lehet figyelmen kívül hagyni az antiszemitizmushoz, a fajvédőkhöz és a zsidósághoz való hozzáállását, így nem meglepő, hogy ez a téma is előkerült az online vita folyamán. Ungváry ezzel kapcsolatban egyetért Szakály Sándorral abban, hogy különbséget kell tenni az 1920-as és az 1944-es antiszemitizmus között. A legfontosabb különbség, hogy míg 1920-ban a magyar kormánynak nagyobb mozgástere volt ebben a kérdésben, addig 1944-ben jóval kisebb. Ezzel együtt a történész szerint fontos kiemelni, hogy minden egyes antiszemita döntés kapcsán külön kell vizsgálni a felelősség kérdését.

Voltak olyan döntések, amiket Horthy gyomra nem vett be 1938 és 1943 között, mint például a zsidók vagyonkifosztása, a zsidótörvények egy részével azonban egyetértett. Horthy Miklós az öndefiníciója alapján is egy fajvédő politikus volt – magyarázza Ungváry – aki egy pozitív fajvédelem részének tekintette ezeket az intézkedéseket, és ezért az első zsidótörvényt helyeselte.

Ehhez képest 1944-ben annak teljes tudatában, hogy a döntés az érintettek halálához fog vezetni, hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországról magyar állampolgárokat tömegesen deportáljanak.

Szakály Sándor ismeretei szerint Horthy az auschwitzi jegyzőkönyv megérkeztéig nem tudott arról, hogy mi történik a deportált zsidókkal. Ungváry viszont arra hívta fel történész kollégája figyelmét, hogy Hitler a kettőjük klessheimi találkozóján 1943-ban elmondta Horthynak, hogy mi lesz a zsidók sorsa, de a kormányzó saját feljegyzései szerint is legkésőbb 1944 februárjában már tudta, hogy ha Magyarországról a zsidókat elviszik, az a kiirtásukat jelenti. A Veritas igazgatója azonban úgy gondolja, hogy Horthy elhitte azt a verziót, hogy a zsidókat családostul dolgozni viszik el.

A német megszállást követően amennyiben Horthy úgy döntött, hogy nem mond le, volt akkora tekintélye, hogy magára vegye annak a morális döntésnek a súlyát, hogy bizonyos mértékű együttműködés mellett megmenti, akit lehet. Ungváry Pétain marsallt hozta példának, hiszen a francia kollaboráns kormánynak sikerült elérnie, hogy a zsidók nagy részét nem deportálták, pedig a náciknak négy évük lett volna erre. De a francián kívül ott a bolgár, a dán vagy a román példa is, mint olyan országok, ahol nem sikerült a tömeges deportálás.

A Horthy Miklósról szóló viták hamar az egész korszakról és a magyar politika történelmi felelősségéről szóló vitákba torkolnak. Ungváry szerint azonban ezeket a vitákat nem érdemes szétválasztani. Szakály Sándor úgy látja, hogy a vita egy korszak megítéléséről szól, 1945 után az egész korszak elítélése volt a jellemző, akkoriban nem lehetett semmi pozitívumot felhozni Horthy korszakával kapcsolatban. Egy korszakot úgy lehet megítélni, hogy összevetjük más országokkal az adott időszakból, a kép ugyanis nem fekete vagy fehér, és ezért az ítéletet sem a történészeknek kell kimondaniuk, véli a Veritas igazgatója.

Azzal, hogy semmi sem fekete vagy fehér Ungváry Krisztián is egyetért, viszont úgy látja, hogy ítélet mindenképp születik egy történészi publikáció során. A legjobb, ha már az elején tisztázza a szerző, hogy pontosan mire is vállalkozik. Mindenkinek lehet a könyvben leírtaktól eltérő véleménye Horthyval kapcsolatban, de akkor választ kell adnia az olyan fájó kérdésekre, hogy mi volt a kormányzó viszonya a demokráciához, a parlamentarizmushoz, mennyire tekinthető megfontolt politikusnak és mennyire használta ki a mozgásterét?