Enyhül a járvány, érkeznek a rakéták Gázából

Több mint egy hónapig tartó nyugalmas időszak után újra rakétát indítottak a Gázai övezetből Izrael felé. 

A lövedék a szomszédos izraeli részen nyílt, lakatlan területen csapódott be, nem okozva kárt sem anyagiakban, sem emberéletben. A légvédelmi szirénák sem szólaltak meg a környező izraeli településeken, mert a röppálya bemérése alapján nem volt szükség a figyelmeztetésre.

Az izraeli hadsereg válaszul három ágyúlövedéket indított gázai Hamász-állásokra, de ezek sem okoztak sem anyagi kárt, sem sebesülést. Legutóbb március végén zajlott hasonló összetűzés a határvidéken.

Az incidens a sikerrel kecsegtető intenzív fogolycsere-tárgyalások idején történt, amelyek két német hírszerzési tisztségviselő, egy svájci diplomata és egy egyiptomi tábornok közvetítésével folynak Izrael és a Hamász között.

Izrael két állampolgárát próbálja kiszabadítani a titkos tárgyalásokon a Hamász fogságából: Hisam a-Szajídot és Avra Mengisztut, akik mindketten mentális betegek, és önként léptek be a kerítésen átmászva az övezetbe. Mellettük a 2015-ös, erős szikla hadművelet idején elrabolt két katona holttestét is megpróbálják visszaszerezni, hogy hazai földben nyugodjanak.

A tárgyalásokon közvetítő egyiptomi tábornok részt vett a Gilád Salit tizedesért folytatott fogolycsere tárgyalásokon is, amely 2011 októberében, öt év fogva tartás után Salit szabadulását hozta. Salitért 1027, izraeli börtönökben fogva tartott, főként terrorcselekményekért elítélt palesztin és izraeli arab foglyot bocsátott szabadon Izrael. Salit kicserélése vetett véget a 2011-es, hónapokig tartó elégedetlenségi mozgalomnak, amely az áremelkedés és a megélhetési nehézségek miatt tört ki Izraelben.

Még több Kibic

A miniszterelnök saját szabadságát védve folytatja a túszok szabadságának elrablását

2025.04.14.1 hét ago
Háromszáz izraeli író, költő és irodalmi személyiség írta alá azt a petíciót, amelyben felszólítják Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, Jiszráel Kac védelmi minisztert, az izraeli kormányt, a kneszet tagjait és az izraeli hadsereg vezérkarát, hogy vessenek véget a háborúnak, és hozzák haza a túszokat.

Minden egyes újabb nap veszélybe sodorja a túszok életét

2025.04.10.2 hét ago
Az izraeli légierő csaknem ezer tartalékos katonája a túszok hazahozatalát és a háború lezárását követeli egy csütörtökön az izraeli médiában megjelentetett, a kormányhoz címzett nyílt levélben.

Letépték és a Dunába dobták a Lánchídra kihelyezett izraeli zászlókat

2025.04.06.2 hét ago
A rendőrség két francia állampolgárságú férfit vett őrizetbe az esettel kapcsolatban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »