Idén virtuális emléktáblákkal üzeni az Élet Menete, hogy soha többé

Idén a koronavírus-járvány miatt elmarad a Nemzetközi Élet Menete megemlékezés Auschwitzban. A szervezők most online táblák készítésével folytatnák a 32 éves hagyományt.

A Nemzetközi Élet Menete megemlékezés 32 éves történetében most először marad el az esemény, amelyet hagyományosan az izraeli holokauszt-emléknap, a jom hasoá idején tartanak. Már hagyománnyá vált, hogy az egész világról érkező résztvevők kis táblákat helyeznek el az Auschwitz és Birkenau között húzódó vonatsínek közé. A táblákra személyes üzeneteket írnak, illetve azt, hogy kiért vonulnak, kire szeretnének emlékezni.

A szervezők a hagyomány folytatásaként egy online felületet hoztak létre, ahol bárki készíthet virtuális emléktáblát. Ide kattintva a nevünk, illetve az ország nevének megadását követően írhatjuk meg a 300 karakter hossznyi üzenetet. Az emléktáblák elkészülésüket követően egy közös galériába kerülnek, amit aztán bárki megtekinthet.

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.1 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.3 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.4 nap ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »