Elhalasztják a budapesti Élet Menetét

A koronavírus miatt elhalasztásra kerül a budapesti Élet Menete megemlékezés. „Semmi nem olyan fontos, mint az emberi életek és az egészség megóvása” – indokolta döntését az Élet Menete Alapítvány.

„A mai napon arra a döntésre jutott alapítványunk, hogy mivel semmi nem olyan fontos, mint az emberi életek és az egészség megóvása, ezért a 2020. április 19. napjára tervezett budapesti Élet Menete emléksétát – valamennyi szóba jöhető szempontot alaposan mérlegelve – nehéz szívvel de el kell halasztanunk” – olvasható az Élet Menet Alapítvány Facebook-oldalán megjelent közleményben.

A döntés azután született meg, hogy az elmúlt időszakban az alapítvány munkatársai napi szinten egyeztettek és követték a koronavírussal kapcsolatos híreket és a nemzetközi és a hazai eseményeket és fejleményeket, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal is kapcsolatban voltak.

Az alapítvány elsősorban a holokauszt-túlélők, de minden jóérzésű ember megértését kéri, és abban reménykedik, hogy hamarosan sort keríthetnek az Élet Menetére Budapesten.

Arról már korábban döntés született, hogy a nemzetközi Élet Menete megemlékezés Auschwitzban elhalasztásra kerül.

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.1 nap ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.3 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.4 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »