Mini szobrot kapott Szenes Hanna Budapesten

A Hosszúlépés nevű szervezet tavaly hívta fel a figyelmet arra, hogy hiányoznak utcáinkról és tereinkről a hősnők szobrai. Támogatásukkal kikerült a városba az első hősnő, Szenes Hanna miniszobra az idei nőnap alkalmából.

A szobrot Kolodko Mihály készítette, aki a város különböző pontjain helyezett már el miniszobrokat.

„Wonder Woman kezdeményezésünkkel bemutattunk tíz hősnőt, aki megérdemelné, hogy szobra legyen Budapesten – most pedig elkezdjük felállítani a szobrokat”, írják Facebook közleményükben, amelyben azt ígérik, hamarosan a II. kerületi önkormányzat is szobrot fog állítani Szenes Hannának a Széna téren.

Mint írják, itt az ideje, hogy a budapestiek is büszkék legyenek Szenes Hannára, akit Izraelben nemzeti hősként tisztelnek, azonban szülővárosában, Budapesten mindössze egy apró park őrizte eddig emlékét. A mostani szobrot is itt, a 7. kerületi Szenes Hanna parkban állították fel.

Kapcsolódó cikkünk:

75 éve végezték ki Szenes Hannát

Még több Kibic

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.6 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.2 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Fotókiállítás nyílik a 205 éves kővágóörsi zsinagógáról

2025.03.02.3 nap ago
Grinberg Daniella fotóiból a salföldi Káli Fecske Galériában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »