A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) új kommunikációs vezetője abban bízik, hogy az eddigi összefeszülések helyett a jövőben az egymás jobb elfogadása és tisztelete lesz a jellemző. Interjú.
Egy decemberi közgyűlés végén Heisler András, a Mazsihisz elnöke arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a szervezet kommunikációjának vezetését Danks Emese veszi át. Danks korábban a Tesco, az Erste Bank és a Malév kommunikációs igazgatója volt. 2006 augusztusa és 2007 márciusa között pedig a második Gyurcsány-kormány szóvivőjeként tevékenykedett. Több évig, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója volt, irányította a Vasas kommunikációját, az elmúlt másfél évben pedig tanácsadóként segítette többek között a Bálint Ház munkáját.
Danks Emese idén januártól vezeti a Mazsihisz kommunikációját. Örömmel fogadta és nagyon megtisztelőnek tartja, hogy felkérték erre a feladatra. „Örültem, hogy nem egy üzleti vállalkozást, hanem a számomra fontos közösséget szolgálhatom” – mondja a Kibicnek a magát szürke eminenciásként jellemző Danks, aki egyben azt is elárulta, hogy a Mazsihisz, illetve a BZSH vezetői, Heisler András, Kunos Péter és Mester Tamás alá beosztva végzi a munkáját.
A kommunikációs szakember mind az üzleti világban, mind pedig a nonprofit szervezeteknél szerzett korábbi tapasztalatait, gondolkodásmódját megpróbálja hasznosítani a közösség érdekében. A Mazsihisz kommunikációs osztályát úgy szeretné strukturálni, hogy az a leghatékonyabban tudja a szervezet céljait kiszolgálni.
„Próbálok a stratégiai gondolkodásmódommal hasznos résztvevője lenni a döntéseknek, hogy mire és miként reagáljunk, hogyan szólaljunk meg egy adott témában.”
A Mazsihisz a külvilág számára eddig leginkább az antiszemitizmus elleni fellépés formájában jelent meg, illetve az utóbbi időben az EMIH és annak vezető rabbija, Köves Slomó lett a szervezet közleményeinek egyik főszereplője. Danks Emese szerint mindenre, ami a zsidó közösséget negatívan érinti reagálni kell valamilyen formában. A reakció időzítésén és a formáján azonban el kellene gondolkodni.
A Mazsihisz új kommunikációs vezetője ezzel együtt nem tartja magát a háború emberének, és inkább az együttműködés lehetőségét próbálja megtalálni. Persze azért tisztában van a jelenlegi helyzettel, de abban bízik, hogy az eddigi összefeszülések, ellenségeskedések helyett a jövőben az egymás jobb elfogadása és tisztelete lesz a jellemző. „Mi a közösséget szolgáljuk, és a felekezetünk létét próbáljuk a jövő generációjának átörökíteni” – vázolja a kommunikációs csapat küldetésének egyik lényeges elemét.
Danks Emese ezen kívül fontosnak tartja, hogy a közösség tagjait folyamatosan ellássák friss hírekkel, ennek érdekében a Mazsihisz meglévő felületeinek szélesítésében is gondolkozik. Részleteket azonban egyelőre nem árult el.
„Ez olyan, mintha most költöztem volna egy új lakásba, ami nagyon szép, de a tereket némileg át szeretnénk alakítani, a lakótársakkal együtt. Ehhez viszont idő kell, hogy közösen kitaláljuk a legoptimálisabb elrendezést”
– utal arra, hogy még korai lenne a strukturális átalakítások részleteiről nyilatkozni.
A híreken túl rendezvények szervezése, illetve azok kommunikációs feladatainak ellátása is Danks csapatának a feladatai közé tartozik. Példának a gyerektáborokról való tájékoztatás fontosságát emeli ki, hiszen anyaként neki is hasznosak voltak ezek az információk. „Olyan szolgáltatásokban is szeretnénk a kommunikációt erősíteni, amelyek a közösség tájékoztatását szolgálják.”
A gyerektáborokkal kapcsolatban a fiatalok megszólításának problémája is felmerül. Danks Emese úgy látja, hogy ez nem csupán egy kommunikációs feladat, ehhez ugyanis a fiataloknak szóló lehetőségekre „termékekre” is szükség van. Dolgoznak olyan programokon, elképzeléseken, amelyekkel minél több fiatalt próbálnak meg bevonzani. A fiatalabb korosztályok igényeit is szeretnék kiszolgálni, amennyire ez lehetséges. Ötletei vannak ugyan, de a „lakás átalakítása” még korai fázisban van.
Attól nem tart, hogy a kormányszóvivői múltja egy esetleges politikai támadási felületet adhat a Mazsihisz ellenében. „2006-ban voltam kormányszóvivő, azóta több helyen megfordultam, és ez még soha nem merült fel” – mondja Danks Emese, aki a nagypolitika közelében eltöltött időszakra, mint szakmai csúcsra tekint vissza, ahol nagyon sokat tanult. A tanultakat pedig hasznosítani is tudta későbbi feladatai során.
Bozóki András korábbi kulturális miniszter a közösségi médiában nemrég eljátszott azzal a gondolattal, hogyan nézne ki egy csak nőkből álló kormány. Danks Emese ebben a képzeletbeli kormányban a kancellária miniszteri pozíciót kapta.
„Most úgy érzem a helyemen vagyok, úgyhogy nem kívánok élni más lehetősséggel”
– válaszolja arra a kérdésre, hogy elvállalna-e egy ilyen pozíciót. A női részvételt a különböző területeken azonban előnyösnek gondolja, így a legutóbbi Mazsihisz-közgyűlésen elfogadott azon lépéseket is fontosnak tartja, amelyek lehetővé teszik, hogy akár női rabbik által vezetett közösségek társult tagként csatlakozzanak a szervezethez. „Ez egy előremutató lépés volt” – hangsúlyozza.