Három budai önkormányzat elhatárolódik a neonáci Becsület Napja rendezvénytől

 Az I., II. és XII. kerületi Önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, hogy önkényuralmi jelképek viselésével, félelmet keltő ruházatot viselve bárki meggyalázza az áldozatok emlékét.

Közös közleményt adott ki a I., II. és XII. kerületi Önkormányzat Budapest ostromának 75. évfordulója, illetve az erre rászerveződő neonáci Becsület Napja apropóján. Ebben a három budai kerület leszögezi, hogy fontosnak tartják a megemlékezést Budapest második világháborús ostromára, ennek érdekében pedig az eseményre saját programokkal készülnek.

Mégis megtarthatják a neonáci becsületnapi rendezvényt

„A három önkormányzat 2020. február 8-án megnyíló, közös, utcai kiállítással emlékezik az ostromban elhuny civilekre, katonákra, nemzetiségtől, származástól, vallástól függetlenül. Ez a feladat nyilvánvalóan nagyon nehéz, hiszen az 1945 utáni propaganda ugyanolyan torz képet festett az eseményekről, mint a későbbi és jelenlegi szélsőjobboldali ideológiai csoportok” – olvasható az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának eljuttatott közleményben.

„A kiállítást Ungváry Krisztián történész állította össze. Az ő személye garancia arra, hogy a kiállítás anyaga tárgyilagosan és őszintén mutatja be a szenvedést, amelyen az ostromlók és az ostromlottak, civilek és katonák keresztülmentek” – írják.

A három önkormányzat kiemelte, hogy „elhatárolódik minden olyan rendezvénytől, amely az eseményeket nem egységében, minden fél szempontjait figyelembe véve, hanem valamely oldal szenvedéseit idealizálva, szélsőséges módon mutatja be”. Ezzel együtt elfogadhatatlannak tartják, „hogy önkényuralmi jelképek viselésével, félelmet keltő ruházatot viselve bárki meggyalázza az áldozatok emlékét”.

„Budapest ostromában körülbelül 120.000 katona és közel 40.000 civil vesztette az életét. Emlékük ápolása közös érdekünk, az áldozatokra emlékezni magától értetődő kegyeleti gesztus. 75 évvel később, a túlélőknek és a leszármazottaknak egy fontos dolguk van: emlékezni és figyelmeztetni. Emlékezni mindenkire, aki a harcok során pusztult el, és figyelmeztetni, hogy hová vezet a szélsőséges ideológia és a gyűlölet” – zárul a közlemény.

Még több Kibic

Hanukatalizátor 2025 – Szavazz kedvenc zsidó hősödre!

2025.12.04. 1 nap ago
Szavazz a kedvencedre, és segíts a Bálint Háznak megünnepelni azokat, akik értéket teremtenek közösségünkben, hogy együtt ismerhessük el azokat, akik a tanulás, a szolgálat és a jótettek területén kimagasló példát mutattak nekünk mindannyiunk számára.

Orbán Viktor adta át a megújult Szeretetkórházat

2025.12.03. 2 nap ago
A Mazsihisz Szeretetkórház teljes körű rekonstrukciója a kormány mintegy 8,5 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg.

Utazás a koponyánk körül – A megismerés pszichológiája

2025.12.03. 2 nap ago
Szakács Hanna pszichológus, az SE doktori hallgatójának előadása a Bét Orim Raj Tamás Akadémiájának következő eseményén.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »