A holokauszthoz hasonlította a koronavírus miatti határlezárásokat Kína izraeli nagykövete

Bocsánatot kért a zsidó államtól Kína izraeli ügyvivő nagykövete amiatt, hogy az új koronavírus miatti határlezárásokat ahhoz az időszakhoz hasonlította, amikor a holokauszt idején számos ország hátat fordított a zsidó menekülteknek.

Taj Jü-ming korábban egy Tel-Avivban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kínai állampolgárokra a járvány miatt kirótt utazási korlátozások, illetve tilalmak azokra a régi időkre, régi történetekre emlékeztetik őt, amelyek a második világháború alatt, az emberi történelem legsötétebb napjaiban, a holokauszt idején estek meg.

„Több millió zsidó embert meggyilkoltak, és sok ország hátat fordított a segítséget kérő zsidó menekülteknek. Csak nagyon-nagyon kevés ország nyitotta meg előttük a kapuit, ezek egyike volt Kína”

– fejtegette a kínai diplomata.

Kína izraeli nagykövetsége aztán vasárnap közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, nem állt szándékukban a holokauszt sötét napjait a jelenlegi helyzethez, illetve a koronavírus miatt foganatosított izraeli intézkedésekhez hasonlítani. A nagykövetség hozzátette: bocsánatot kérnek azért, ha valaki rosszul értelmezte az üzenetüket.

Az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében Izrael múlt csütörtök óta nem engedi be területére a közvetlenül Kínából érkező repülőjáratokat, és az egészségügyi minisztérium felhatalmazta az izraeli határőröket arra, hogy megtagadják a belépést azoktól a nem izraeli állampolgároktól, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak. Azokat az izraelieket pedig, akik Kínából érkeztek haza, felszólították, hogy két hétig ne menjenek közösségbe.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő közölte: utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy kezdjék meg a gyorsan terjedő vírus elleni vakcina kifejlesztését. Hozzátette, hogy a palesztin hatóságot is folyamatosan tájékoztatják a bevezetett közegészségügyi intézkedésekről.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus világszerte már több mint 14 500 embert fertőzött meg, és valamivel több mint 300-an haltak bele a betegségbe.

Még több Kibic

Antiszemita konteóhívők letartóztatását kérte az ügyészség

2024.01.25.1 év ago
A szkítabirodalmat álmodó csoport tagjai akár fegyverrel is készek lettek volna megvédeni magukat a rájuk törő askenázi zsidó csoportok és a szerintük illegitim magyar hatóságok ellen.

Bayer Zsolt és Kósa Lajos tömegesen Magyarországra menekülő izraeliek miatt aggódik

2023.10.30.1 év ago
Szerintük Izraelben a felmenőik miatt sokak lennének jogosultak a magyar állampolgárságra, Magyarországnak ezért érdeke Izrael stabilitása.

Zsidó tippek, hogyan találjuk meg a lelki társunkat

2023.09.28.1 év ago
Gondoltad már, hogy a barátaidnak, ismerőseidnek csodálatos partnerei vannak, és neked csak a resztli maradt? Zsidó tanácsok a változtatásra!

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »