Donald Trump kétállami megoldást javasol a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére

A terv szerint Jeruzsálem Izrael, Kelet-Jeruzsálem pedig a palesztin állam fővárosa lenne.


Kétállami megoldást javasolt a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére Donald Trump amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott tájékoztatóján felvázolta béketervét a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére.

A Trump által javasolt kétállami megoldás értelmében – mint az elnök elmondta – Washington elismerte Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, vagyis e telepek amerikai álláspont szerint Izrael szerves részei, továbbá Washington Jeruzsálemet Izrael Állam egy és oszthatatlan fővárosaként ismerte el.

Trump nem pontosította, hogy hol lennének Izrael határai a ciszjordániai területeken, vagyis hogy valamennyi zsidó telep feletti izraeli fennhatóságot elismeri-e.

Az amerikai elnök egyben bejelentette, hogy kormányzata elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett is.

Benjamin Netanjahu és Donald Trump

Donald Trump realistának nevezte a tervet, és úgy vélekedett, ez “hatékony lépés” a béketeremtéshez és alap a közvetlen tárgyalásokhoz. Ezek lefolytatására és egy részletesebb menetrend kidolgozására közös bizottságot hívnak majd életre – mondta, de arra nem tért ki, hogy az érintett felek mindegyike részese lenne-e ennek a bizottságnak.

Mint fogalmazott: a tervezet “történelmi lehetőség” a palesztinok számára is az önálló államuk megteremtésére. “Elképzelésem mindkét fél számára előnyös” – szögezte le. Nyilvánvalóvá tette ugyanakkor, hogy a leendő palesztin állam megszületésének feltételei vannak. Mint mondta: a palesztinoknak egyértelműen vissza kell utasítaniuk a terrorizmus eszközét.

Közvetlenül azután, hogy közölte: Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa marad, bejelentette azt is, hogy az amerikai kormányzat nagykövetséget tervez nyitni Kelet-Jeruzsálemban, amelyet a palesztinok leendő fővárosának nevezett.

Trump és Mahmud Abbasz

Az elnök ígéretet tett arra, hogy egyetlen palesztint sem fosztanak meg otthonától, nem költöztetnek el. Közölte azt is: amennyiben Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a békét választja, az Egyesült Államok és más országok is minden erejükkel segíteni fognak. Közölte, hogy levelet küldött Abbásznak a béketervről.

Trump kifejtette: sokat kell tennie a palesztinokért is, mert egyébként a béketerv “tisztességtelen lenne”. Azt állította: a béketerv a palesztin gazdaság gyarapodását és a munkanélküliség csökkentését is lehetővé teszi. Trump szerint tíz év alatt egymillió munkahely jöhetne létre, és a bruttó hazai termék többszörösére növekedne.

Az amerikai elnök arra bíztatta a muszlim országokat, hogy támogassák a béketervét. “Itt az ideje, hogy a muszlim világ korrigálja az 1948-ban elkövetett hibát” – mondta, utalva arra, hogy az 1948-ban hozott ENSZ-határozat után a muszlim világ elutasította Izrael Állam elismerését.

Trump megköszönte Ománnak, Bahreinnak és az Egyesült Arab Emírségeknek a békerve kidolgozása során tanúsított együttműködésüket és közvetítésüket.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő “történelmi napnak” nevezte a béketerv bejelentésének napját. Köszönetet mondott Trumpnak és kormányzata munkatársainak az előterjesztésért.

Az izraeli kormányfő közölte, hogy Izrael kész a tárgyalásokra egy leendő palesztin államról. Leszögezte: a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt “zsidó államként”, és hangsúlyozta, hogy a palesztin menekültek nem kapnak jogot arra, hogy visszatérjenek a mai Izrael területére.

Netanjahu hangsúlyozta: a béketervvel Washington elismeri, hogy a palesztin területeken épült zsidó telepek Izrael részei, mert az amerikai elnök is elismeri annak fontosságát, hogy Izraelnek képesnek kell lennie önmaga védelmére a Jordán-völgyében és más vidékeken is.

Így nézne ki Izrael és a leendő palesztin állam Trump terve szerint

Az izraeli kormányfő stratégiai fontosságúnak minősítette az izraeli szuverenitást Ciszjordániában, amelyet bibliai nevén, Júdea és Szamária néven említett. Bejelentette, hogy valamennyi zsidó településre és a Jordán-völgy egészére kiterjesztik Izrael joghatóságát, vagyis izraeli törvényeket léptetnek életbe.

Úgy vélekedett: az új béketerv reális és esélyt nyújt a tartós béke megteremtésére. Leszögezte azt is, hogy beleegyezett a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokba, mert a Trump-tervet kiegyensúlyozottnak találja.

A tájékoztató után a Fehér Ház közleményben tudatta, hogy a Donald Trump által előterjesztett béketerv “demilitarizált” palesztin állam létrehozását irányozza elő.

Az amerikai elnök kedden délután a Twitteren héberül és arabul írt bejegyzést tett közzé, továbbá mellékelt térképeket is. Ezek egyikén a ciszjordániai telepeket Izrael állam részeként tüntette fel.

Kapcsolódó cikkek

Fokozódó légicsapások Libanonban, több száz rakéta Izrael északi részére

2024.09.24.2 hét ago
Az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság, köztük a Magyarországról is repülő Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó járatait.

Bűnvádi eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok a Hamász vezetői ellen

2024.09.04.1 hónap ago
A New York város egyik szövetségi bíróságánál indított per egyelőre szimbolikus, mivel a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.

Szeretlek titeket – üzente az izraeli túsz a családjának, mielőtt meggyilkolták a terroristák

2024.09.03.1 hónap ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet kedden közzétette az Eden Jerusalmiról, az egyik meggyilkolt túszról a fogságban készített videóját.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »