Az elismerést olyanok vehették át, akik “példát mutatnak humanizmusból” és sokat tettek a hátrányos helyzetű és diszkriminációt elszenvedő embertársaikért – ismertette Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke.
Wallenberg-díjat kapott Majsai Tamás református lelkész, történész, akinek “életútját végigkíséri a zsidó-keresztény kapcsolatok és más zsidó tárgyú kérdések kutatása”. A laudáció szerint “kimagasló képviselője azon egyházi személyeknek, akik kitartóan keresik a választ arra, hogy a magyar társadalomnak milyen a szerepe a hazai zsidóság tragikus sorsában”.
A kitüntetettek között van Kaczvinszky Barbara újságíró, dokumentumfilm-rendező, aki készített filmet az esélyegyenlőségről, az örökbefogadásról, különböző vallási felekezetekről, kisebbségekről – hangzott el.
Setét Jenő roma polgárjogi aktivista azért részesült az elismerésben, mert “mindig határozottan lépett és lép fel a magyarországi szélsőségek, a szaporodó szélsőséges csoportok és a félkatonai szervezetek ellen”.
Díjat kapott Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi független polgármestere, cigány polgárjogi aktivista, aki a méltatás szerint sokat tesz a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért.
Kitüntették Iványi Gábor lelkészt, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökét, aki az indoklás szerint “méltó folytatója annak a humanista protestáns szellemiségnek, amelyre Raoul Wallenberg példája is tanít bennünket”.
Szigeti Jenő, a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze, egyháztörténész, egyetemi tanár azért kapta a díjat, mert “egész életében kiemelten kezelte a kisebbségvédelmet”.