Izraelben négynapos Mikulás-világtalálkozó kezdődött 55 Mikulás-jelmezes vendég jeruzsálemi felvonulásával.
A rendezvény első napján az Amerikából és Európából érkezett télapók és télanyók motoros kisvasúttal Jeruzsálem Jaffa-kapujához érkeztek, ahol karácsonyi dalokat énekeltek és fényképezkedtek az odasereglett gyerekekkel.
Ezután a Jeruzsálem óvárosában lévő Santa-házhoz vonultak, amely egész évben várja karácsonyi kellékekkel és karácsonyfával a Szentföldre érkező turistákat és zarándokokat. Onnan “csilingelő menetben” az óváros Új kapuján átsétáltak a jeruzsálemi Notre Dame templomhoz, majd a Dávid-toronynál fejezték be felvonulásukat.
A következő napokban ellátogatnak egyebek között a Jordán-folyón Jézus megkeresztelésének helyszínéhez, végigzarándokolják a Kinneret, másik nevén a Genezáreti-tó körüli templomokat, felvonulnak Názáretben, elutaznak a Holt-tengerhez, majd Betlehembe, Jézus szülőhelyére is.
Az ötlet gazdája a keresztény Issa Kassissie, Jeruzsálem „hivatalos és szakképzett” Mikulása volt, aki egész évben díjmentesen fogadja az óváros keresztény negyedében található 700 éves családi otthonában a vendégeket, miután néhány éve Santa Klaus-házzá alakította az épület egyik részét.
Rénszarvasszán helyett teveháton közlekedik Izrael egyetlen hivatásos Mikulása
Az ötlet az volt, hogy a karácsonyi szezon végeztével ráfér a Mikulásokra is a pihenés, és Izrael megtekintésével egyrészt kikapcsolódnak, másrészt a Szentföldön közelebb kerülhetnek karácsony ünnepéhez, Jézus születésének, és tanításának helyén jobban megérthetik magát az ünnepet is.
Az Izraelbe látogató Mikulások mindannyian az egyesült államokbeli Michiganben működő, Charles W. Howard nevét viselő télapóképző iskola korábbi növendékei, ugyanis a jeruzsálemi Mikulás is ott képezte magát tovább, és meghívta egykori iskolatársait. A vendégek túlnyomó többsége Amerikából érkezett, de van köztük egy norvég, két német, és két román Mikulás is.
A nemzetközi télapó- és télanyó-találkozó résztvevői maguk fizették az utazási és szállásköltségeket, de a programokat az izraeli turisztikai minisztérium szervezte és finanszírozta.