85 éve ezen a napon született Garas Dezső, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Garas Dezső 1934. december 9-én Budapesten született Grósz Dezső néven. édesapja zsidó vallású volt, édesanyja pedig régi, főpapi taggal is büszkélkedő római katolikus családból származott. A szülők megegyezése szerint Dezső fiuk apja vallását kapta, csak a holokauszt kezdetén keresztelkedett ki.
Garas igazi pesti srác volt, gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte el. Nem készült színésznek. Vasesztergályos tanuló volt, amikor a tanonciskolában a Színművészeti Főiskola akkor végzős rendezőszakos hallgatói alkalmi színjátszó csoportot alakítottak, s ennek ő is tagja lett. Tetszett neki a szereplés, ekkor gondolt először arra, hogy a színi pályára lép.
A legenda szerint végül fogadásból lett színész. Barátainak heccből mondta: fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek. Nem tréfált, jelentkezett felvételi vizsgára és az első nekifutásra felvették. Ez 1953-ban történt, amikor a főiskola felvételi bizottsága a könyörtelenségéről volt híres. Kiváló tanárai voltak, mint például Gombaszögi Frida, aki az első órát azzal kezdte: gyerekek, aki közületek nem akar a világ legnagyobb színésze lenni, az most álljon fel, és menjen ki. Osztálytársai közül többen ma is a magyar színjátszás jeles alakjai: Harkányi Endre, Medgyesi Mária, Láng József.
Garas Dezső 1957-ben kapta meg diplomáját a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Először a Nemzeti Színházhoz szerződött. Az itt töltött évekre máig nosztalgiával tekint, pedig hullámvölgyekkel teli időszak volt. 1965-ben lett a Madách Színház tagja, az itt töltött tíz év alatt számos nagy siker részese volt. Kiváló előadásokban partnere lehetett Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, Domján Editnek.
1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. 1990-92-ben a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993-95-ben a Művész Színház tagja volt. Megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el. Emlékezetes színpadi alakításai voltak Lucifer (Madách, Az ember tragédiája), Peachum (Brecht, Háromgarasos opera), Sosias (Kleist, Amphitryon), II. Henrik (Goldman, Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare, A velencei kalmár) és Voland (Bulgakov, A mester és Margarita).
No Title
No Description
Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, melyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott a Két félidő a pokolban (1961) című filmmel, majd a Krebsz, az Isten (1969), 1973-ban a megszállott Minarik Ede a gőzmosodás (Régi idők focija) következett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes filmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította. Megrendezte Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Schwajda Csodáját, Bartis Attla Anyám Kleopátra című művét.
Garas Dezső a magyar színház-és filmművészet élvonalába tartozott, drámákban, és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben kiváló alakítást nyújtott csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban. Számos kitüntetéssel ismerték el művészetét.
1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész díjat vehette át. A Kossuth-díjat 1988-ban kapta. 2000-ben a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét vehette át. 2004-ben Budapest díszpolgára lett, majd ugyanebben az évben Prima Primissima díjat, 2006-ban Táncsics Mihály-életműdíjat, 2007-ben Hazám-díjat kapott. 1999-ben felavatták lábnyomát a Nagymező utcai Pesti Broadway-n, miután a közönség szavazatai alapján megkapta az Örökös Tagság kitüntető címet a Halhatatlanok Társulatában.
Garas Dezső hosszú vesebetegség után 2011. december 30-án hunyt el, 77 éves korában, álmában érte a halál. Utolsó napjait családja körében töltötte, bízott felépülésében. 2012. január 11-én, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Kiváló művész volt, aki hol megnevettette, hol megríkatta a közönséget. Visszacseng fülünkbe jó pár szállóigévé lett mondata, ami mindig fontos: „egyedül nem megy”, „kell egy csapat”.
2012. március 25-én, a Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulóján adták át a nemzet színészeit ábrázoló muralest a Rákóczi híd pesti hídfőjén. 2016. december 9-én, születésének 82. évfordulóján emléktáblát avattak tiszteletére szülőházán, a VII. kerületi Alsóerdősor utca 10-es szám alatt.
(MTI, Wikipédia)
