F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvéből készült az Oscar-díjra jelölt Akik maradtak című film. Interjú a pszichológus-íróval, aki szerint a könyv emlékállítás a szülőknek, felmenőknek, amelyben a szép-emberit akarta megírni egy ocsmány-emberi korról.
Pszichológusként szépirodalmat írni. Csak elsőre szokatlan párosítás. Mennyiben alkalmazta a pályája során tapasztaltakat a szereplők lélekábrázolása során?
Természetesen ugyanaz a fejem gondolkodik, akár szépírás, akár szakírás készül. Remélem, mások is úgy gondolják, hogy pszichológiailag teljesen hiteles a szereplők és események leírása.
A korszakot sok mű feldolgozza. Az ön könyve és a filmadaptáció ezt egész más szemszögből teszi. Gázkamrák nélkül. Lehet még újat mondani a témában?
Az én könyvem egy post-holocaust történetet mond el, vagyis nem a vészkorszak történéseit. Ebben biztosan sok újat lehetne még elmesélni – nekünk, akik ebben nevelkedtünk.
„Szerintem mi jártunk rosszabbul, mint akik elmentek.” – hangzik el a film emblematikus mondata. Fel lehet-e teljesen dolgozni ekkora traumát, mint a család – ily módon – való elvesztése?
Nem. Nem lehet. Bárki pszichológus tapasztalata szerint lehetetlen nyomtalanul eltüntetni egy ekkora traumát. „Féken tartani” az emlékeket persze sokféleképpen lehet, akár sikeresen is, de „teljesen feldolgozni” – ilyen csodát még nem látott a világ.
Személyes érintettsége is van a témában? Ha igen, egy kicsit önterápiának is szánta a könyv megírását?
Igen, családomból 32 ember pusztult el 44 nyarán, tehát csak négy évvel a születésem előtt. A „könyvírás mint önterápia” nem abszurd megfogalmazás, de mivel közel 40 éve pszichoterapeuta vagyok, ez a feldolgozó folyamat enyhén szólva nem most kezdődött.
A legújabb kutatások szerint a holokauszt traumája öröklődik. Ön szerint?
Tudjuk: epigenetikus információ-átadásnak nevezték el a kutatók. Például háború után született gyerekek pszichoterápiájából és álmaiból is tudjuk, hogy felmenőik traumái megjelennek tudattalanjukban. Ez nemcsak a holocaust-traumára igaz.
Nem a lélek, az emberi kapcsolatok poklát mutatja, hanem a szépet, a gyógyulást, két ember egymásra tett megváltó hatását. Azért tett így, mert véleménye szerint ebből van hiány világunkban?
Nem ezért – bár örülök, ha emiatt még „hiánypótló” is lehet a könyvem –, hanem egyszerűen azért, mert azt akartam megírni, amiben én és kortársaim felnőttünk. Ez egyfajta emlék-állítás szüleinknek, felmenőinknek.
Bátor dolog a „metoo” korában egy fiatalkorú lány és egy középkorú férfi mély kapcsolatát színre vinni. Ön miben látja Aldó és Klára barátságának lényegét? Egyes vélemények szerint a film túlhangsúlyozza a fiatal lány és választott apja viszonyának erotikus oldalát. Mit gondol erről?
Regényemet 2002/03-ban írtam – amikor még szó sem volt metoo-ról! Hogy én mit gondoltam a főhősök kapcsolatáról, az a könyvből tudható. Ez mindvégig egy életmentő egymásba-kapaszkodás, aminek semmilyen erotikus vonatkozása nincs – amíg egy halálfélelmes éjszaka át nem töri ezt a gátat. Aki élt már át hirtelen támadt halálfélelmet, tudja, hogy ez az állapot „szexualizál”. Aki ilyet nem élt át, az ezt nem tudhatja. Nekem nagyon tetszik, ahogy a film ezt képileg megoldotta.
A filmet Oscar díjra nevezték legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában. Számított ekkora sikerre? Mit érzett, mikor megtudta a nagy hírt?
Hát nagyszerű meglepetés! Nem mintha e nélkül nem éreztem volna páratlanul szépnek a filmet, de hát egy ilyen nevezés nemcsak a művészi minőségen, hanem sok más tényezőn is múlik.
Pszichológusi praxisában vannak-e, akik a könyve olvasásának hatására keresik fel?
Inkább négy pszichológiai könyvemről szoktam hallani, hogy azok alapján keresett fel egy-egy kliensem. Pusztán a regény olvasása kapcsán – ilyesmiről nem tudok, de lehetséges.
A könyv címe Férfiidők lányregénye. A férfiidőket, azt hiszem, nem kell magyarázni. Mennyiben „lányregény”?
Természetesen ez a műfaji megnevezés a korszak iróniája akart lenni. Annyiban talán mégis stimmel (a „lányregény” szó negatív felhangjai nélkül), hogy a női világlátás áll a történet fókuszában.
Tervez a közeljövőben ismét szépirodalmi könyvet írni?
Igen, de ezek inkább novellák lesznek, nem egy egybefüggő regény. Ez még nem ígéret – én lassan dolgozom, negyvenegy év alatt csak kilenc önálló könyvem jelent meg, tehát úgy 4-5 évig érlelek egy hosszabb mondanivalót. Eközben persze közel egy tucat tanulmányom megjelent már gyűjteményes kötetekben.
A művészettel is lehet gyógyítani. A katarzis személyiségformáló hatását senkinek nem kell bizonygatni. Úgy érzi, sok embernek segített a könyv megírásával?
Remélem! Mindig örülök, amikor olvasók ilyesmit jeleznek vissza. Még a német kiadás olvasóitól is kaptam megható visszajelzéseket.