Sokszor a nők elvégzik a piszkos munkát a férfiak helyett

Legutóbbi kötetében egy olyan nőt mutat be, aki kényszeresen meg akar felelni a külső és a belső elvárásoknak. Hidas Judit szerint sokszor a nők legalább annyit tesznek egymás és saját maguk elnyomásáért, mint a férfiak, mert a rendszer azt jutalmazza, aki jobban dörgölőzik a hatalomhoz. Úgy véli, ezen csak az segíthet, ha felismerjük, hogy a nők bizonyos szempontból egy hajóban eveznek. 

A Boldogság tízezer kilométerre című prózaköteted tulajdonképpen novellafüzér. A könyv hátoldalán az szerepel, hogy a történetek az „önfeláldozó női attitűd hamisságáról” szólnak. Mit jelent ez?

Arra a társadalmi berendezkedésre utaltam ezzel, amely alárendelt szerepet szán a nőknek. Ennek egyik alappillére, hogy akkor vagy értékes, ha háttérbe szorítod a saját igényeidet, és másokért élsz. Szerintem ez egy hamis megközelítés, és nagyon sok fájdalom forrása mindenki számára. Sokkal inkább hiszek a kölcsönösségben és az érdekek egyeztetésében, vagy legalábbis szeretnék hinni.

Sokak szerint ma Európában már megvalósult az egyenjogúság. Te mit gondolsz erről?

Sokszor úgy érzem, hogy könnyebb szolidárisnak lenni azokkal a nőkkel, akik régebbi korokban, vagy akik Európán kívül élnek. Az ő elnyomásuk sokkal nyilvánvalóbb, de a saját helyzetünkben, életünkben kevéssé vesszük ugyanezt észre, miközben szenvedünk tőle. Én olyan helyzeteket szerettem volna felvillantani ebben a kötetben, amelyek befolyásolják egy nő sorsát, és részben a külvilág, részben a belé nevelt viselkedési mintáknak köszönhetően előbb-utóbb zátonyra futtatják az életét. Nehezen állunk ki saját magunkért, nehezen érvényesítjük az érdekeinket, könnyű minket lekicsinyelni, leuralni egy-egy gúnyos megjegyzéssel. Mindez talán apróságnak tűnik, de ha gyerekkorától kezdve nap mint nap ez veszi körbe az embert, akkor megtanulja, hol a helye.

Fotó: Bodnár Zsófi

Az önfeláldozás ezzel hogyan függ össze?

Arra vagyunk szocializálva, hogy szorítsuk háttérbe a saját érdekeinket, hogy tekintsük önzésnek, ha valamit saját magunknak szeretnénk. Ehhez az kell, hogy folyton erősen kontrolláljuk a viselkedésünket. Csak ennek az az ára, hogy felgyülemlett feszültség valahol robbanni fog. A főszereplő, Anna is gyakran vezeti le a frusztrációját a gyerekén. Ez több szempontból is probléma: egyrészt a gyerek ebben áldozat, másrészt tovább öröklődik az a minta, amitől a nő maga is szenved. Ez egy ördögi kör, miközben látszólag egy szép családot látunk, amelyik viszonylagos jólétben élnek.

Akkor mégis hogy lehet ezen a helyzeten segíteni szerinted?

Egy társadalom minél inkább értékeli a teljesítményt, annál nagyobb az esély, hogy valakit a saját érdemei alapján értékeljenek. Szerintem nálunk most nem ez a helyzet. Így tehát kell hozzá szerencse, támogatók, eltökéltség és persze az anyagi biztonság sem árt. Na, hát ezek azok a dolgok, amik lássuk be, elég kevés embernek adatnak meg. Persze ott a másik oldal is: Anna is követ el „hibákat”, nem bűntelen.

Mi a legnagyobb hibája?

Az, hogy nem szereti saját magát, nem hisz magában, és azt gondolja, másokon keresztül visz az út a sikerhez. De hát épp ez a tragédia ebben az egészben, hogy aki nem hisz eléggé magában, annak szinte alig van esélye, hogy változtasson a helyzetén.

Gács Anna a könyv fülszövegében azt írja: „a kirajzolódó életút se nem a fejlődés, se nem a hanyatlás krónikája (…) minden történet egy hurok…” Mit jelent számodra mindez?

A kilátástalanságot épp az előbb említett helyzetben látom. Nagyon nehéz változtatni azon, hogy pozitívan állj hozzá az élethez, hogy legyen önbizalmad, miközben épp ezt nem kaptad meg. A könyv éppen ezért az üvegplafon jelenséget is bemutatja. Azokat a külső és belső akadályokat, amelyek miatt nehéz kitörni.

De Gács Anna ajánlójától eltérően én mégis úgy látom, hogy ez a könyv pozitív végkicsengésű. Anna a végén győz egy versenyen, és képes előrébb lépni. Szóval a dolog azért nem teljesen reménytelen, hiszen látjuk magunk körül is, hogy vannak nők, akiknek sikerül nagy nehézségek árán megmutatni saját magukat. Csak a kívülálló azt nem tudja sokszor, milyen sok szenvedésen kellett ehhez ezeknek a nőknek átmenniük, milyen sok plusz akadályt gördít eléjük az élet a nemük miatt. Az az érdekes, hogy minél feljebb megy valaki a társadalmi ranglétrán, annál inkább tapasztalhatja a nőkkel szembeni előítéleteket, nem véletlen, hiszen ezeket a nagy presztízsű pozíciókat védik a leginkább a férfiak. És sajnos ilyenkor sokszor azok a nők kerülnek helyzeti előnybe, akik feleségként, közeli rokonként kapcsolódnak hozzájuk. Ez a mechanizmus még ma is működik, de persze van, akinek sikerül a teljesítménye által kitörnie.

Különböző élethelyzetben láthatjuk Annát, amelyeknek kapcsán ismerős hétköznapi szituációk is kirajzolódnak: anya-gyerek, férj-feleség, munkahelyi problémák stb. Milyen elvárásoknak kell Feuer Annának megfelelnie?

Egy nővel szemben sokkal erősebb elvárás például, hogy jó anya legyen. Ez már eleve hátráltató tényező. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy ne legyünk jó anyák, de ha egy férfi elhanyagolja a családját, azt a legtöbben teljesen rendjén valónak tekintik, hiszen az ő „feladata” elsősorban házon kívül van. De ha ugyanezt egy nő csinálja, akkor az kap hideget-meleget. És egy dolog, hogy mit kapunk másoktól, de mi magunk is folyamatosan kontrolláljuk magunkat ezen a téren. Ez már eleve hatalmas hátrányt jelent, ha valaki jó akar lenni a szakmájában, hiszen az időnk jelentős részét arra fordítjuk, hogy megnyugtassuk a saját lelkiismeretünket. Holott mennyivel jobb lenne, ha a terhek megoszlanának, vagy esetleg ha egy családban a férfi a gyerekcentrikusabb, akkor a nevelési feladatok inkább rá hárulnának. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy minden nő alkalmasabb a gyereknevelésre, mint egy férfi. Ez is egy olyan elvárás, amely nagy károkat okoz a családoknak, gyerekeknek. Igenis vannak olyan nők, akiknek nem ez a legerősebb oldala, és mindenkinek jobb lenne, ha a saját belső világának megfelelően dönthetne arról, akar-e gyereket, és nem azért kellene gyereket szülnie, mert egy nőnek így illik.

A könyv kapcsán többen felvetették, hogy a főszereplő nem is túl szimpatikus a számukra. Mit gondolsz erről?

Ezt a kérdést ketté választanám. A célom az volt, hogy bemutassam, milyen egy mai magyar nő belső világa, vívódása, küzdelmei, ha lehet ilyet általánosságban mondani. Az elnyomás, a sikertelenség frusztrálttá tesz, ennyiben nem is bánom, hogy a főszereplőnek vannak árnyoldalai. Anna küzd, de közben sokszor elbukik. A másik viszont, hogy úgy látom, azok az olvasók tudtak jobban azonosulni a főszereplővel, akik magukra ismertek a figurában. A belső vívódásainkkal, botlásainkkal – amikor épp olyan eszközökkel próbálunk például elismerést elérni, ami nem a legegyenesebb út – sokszor nem kellemes szembesülni.

 A könyv címe Boldogság tízezer kilométerre. Miért ezt a címet választottad? Mire utal az alcím, a Mosolyogj, amíg bele nem döglesz? A borítón neonszínű, műanyag Szűz Máriák sorakoznak, amelyek némileg a címet is átértékelik.

Szűz Mária az anyai önfeláldozás keresztény jelképe. Úgy gondolom, az önfeláldozás, az önalávetés, a gyengeség nem tartozik hozzá a nők esszenciális lényegéhez. Ez egy szerep, egy maszk, ami ránk van kényszerítve, ennyiben mesterséges. Viszont érdekes felhívni a figyelmet arra, hogy ezen kívül nagyjából a kurva szerepét kínálja fel a keresztény kultúrkör a nő számára. Ez tovább hagyományozódik, és a mai korban ennek megfelelően ítélkezünk azok felett a nők felett, akiknek fontosabb a munkája, mint a család. A cím az örökké elillanó boldogságra utal, mert szerintem ebben az alárendelt helyzetben nagyon nehéz elégedettnek lenni.

A könyvben sok olyan ún. előíró mondatot olvashatunk, amelyek a főszereplő, illetve a környezete számára is meghatározzák, hogyan kell egy nőnek viselkednie. Miért tartottad fontosnak, hogy olyan közeget ábrázolj, ahol elhangzanak ezek a kijelentések?

A másik ember korlátozásához nem muszáj fegyvert fogni. A nyelv tökéletesen elegendő ahhoz, hogy fogva tartsa az embert a hiedelmekkel. Ezek a hiedelmek Anna fejében is ott vannak, és ezeket szerettem volna bemutatni. Nemrég megnéztem egy riportfilmet a női körülmetélésről. Férfiak és nők is büszkén mesélték, hogy ezen minden lánynak át kell esnie, mert ez megóvja a nőket mindenféle rossztól. Ez a nyelvi természetű hiedelem elég súlyos következményekkel jár az egyén életére nézve.

A kötetben a nők sem szimpatikusabbak, mint a férfiak. Miért?

Sajnos sokszor a nők legalább annyit tesznek egymás és saját maguk elnyomásáért, mint a férfiak. Ez a rendszerből következik, ami azt jutalmazza, aki jobban dörgölőzik a hatalomhoz. Sokszor a nők elvégzik a piszkos munkát a férfiak helyett. Ezen csak az segíthet, ha felismerjük, hogy mi nők bizonyos szempontból egy hajóban evezünk.

Fotó: Bodnár Zsófi

Több novellában előkerülnek a faji előítéletek. A Muzsikus a lakásomban című novellában potenciális albérlőkként a törökök kerülnek elő, Anna, aki zsidó, így beszél: „Jártam Londonban és Párizsban, imádom azokat a negyedeket, ahol szinte nem is látni fehér embert. Állati egzotikus az egész.” De rögtön hozzáteszi: „Csak valahogy itthon nincs ehhez hozzászokva az ember.” A nagynénje pedig egyenesen ezt mondja a bevándorlókról: „Nem szabad őket beengedni, ezek az emberek nemrég még zsidókat öltek…”

 Ez a novella a hazai liberális értelmiséget figurázza ki. Reflektálatlanul istenítjük a Nyugatot, demokráciát akarunk, tetszik nekünk az ottani színes világ, de ahogy saját magunkról van szó, beindulnak a berögzült előítéletek, a kényelemszeretet. Azt látom, hogy sokszor fogalmunk sincs, milyen tudást kell ahhoz mozgósítani, hogy valóban alkalmasak legyünk a toleranciára. A magyar liberális értelmiség nagy része szerintem nem valódi liberális, csak addig szeret ebben a pózban tetszelegni, amíg ez a saját kényelmét, önzését nem érinti.

Ez a novella határozottan komikussá válik: végül is egy zenész cigány költözik be a párjával, aki nem cigány, megjelenik egy cigánynak tűnő mesterember, akiről kiderül, hogy zsidó, ha egy „kicsit proli” is, végül a nagynéni román munkásokat ajánl… Nagy a kavarodás.

Igen, a cigánynak tűnő mesterember figurájánál az volt számomra érdekes, hogy milyen sztereotípiák működnek bennünk a zsidókkal szemben. A zsidó csak gazdag lehet, ez még a zsidó elbeszélőt is megtéveszti, és fel sem tételezi, hogy egy szobafestő is lehet zsidó, nem csak egy értelmiségi vagy egy kereskedő. Ugyanez az előítéletesség működik a románokkal szemben. A zsidó és a cigány is előítéletes, attól még hogy kisebbséghez tartoznak, nem jelent egyet azzal, hogy toleránsak is mások másságával szemben. Mindennek bemutatásához fontos volt számomra a humor, mint eszköz. Ha ez túl komolyan van ábrázolva, akkor az negatív felhangokat kelthet az olvasóban (lásd: ezek sem jobbak nálunk, tehát megengedett az intolerancia).

Kibic főszerkesztője vagy hosszú évek óta, íróként mégis keveset írsz erről a közegről.

Számomra nehéz hozzányúlni íróként a zsidósághoz, mert néhány kivételes alkotástól eltekintve úgy érzem, aránytalanul sok mű születik a holokauszt időszakáról. Mintha ezen kívül semmi más nem létezne, ami ábrázolásra érdemes lenne a zsidóság történetében. Épp emiatt tartottam el magamtól eddig ezt a témát. Nem tudtam úgy hozzáférni, hogy őszinte tudjak lenni. Ebből a szempontból nagyon revelatívnak tartom például a Gólem Színház munkáit, hogy ők mernek humorral hozzányúlni a zsidók problémáihoz, és a jelent is ábrázolni. A következő könyvemben már én is többet fogok ezzel foglalkozni.

A könyv itt érhető el a Bookline-on.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Hidas_Judit_Boldogsag_tizezer_kilometer&id=310421&type=22

Még több Kibic

A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

2025.02.10.1 óra ago
13 év után a Corvin mozi adott otthont az eseménynek.

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.4 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.5 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »