Szenes Hanna szobrot kap Budapesten
A II. kerülteti Széna téren terveznek szobrot állítani Szenes Hanna költőnek, Izrael nemzeti hősének, nem messze attól a helytől, ahol 75 évvel ezelőtt kivégezték.
A Hosszúlépés kezdeményezésére több olyan nőnek is terveznek szobrot állítani Budapesten, akik hősök és példaképek voltak. A főváros közel 1200 szobrából ugyanis mindössze 35 sorolható ebbe a kategóriába. A kezdeményezés mellé állt a fővárosi önkormányzat, illetve a II. kerület vezetése is csatlakozott. Az első szobrot tegnap, egy sajtótájékoztatón jelentette be Őrsi Gergely, a kerület polgármestere.
Őrsi elmondta, hogy kezdeményezi a hamarosan megújuló Széna téren, az egykori buszpályaudvar helyén Szenes Hanna szobrának felállítását. „Itt fogjuk felállítani ennek a kezdeményezésnek kapcsán az első olyan szobrot, amely méltó emléket állít egy olyan hősnő számára, akiről nemzetközi szintet számtalanszor, Magyarországon, a szülőhazájában még nem emlékeztünk meg” – közölte a polgármester.
A szobrot a tervek szerint a hírhedt Margit körúti fogháztól nem messze állítják majd fel. Szenes Hannát a fogház udvarán végezték ki 1944. november 7-én.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
