Az antiszemitizmus miatt nem szavaz több brit közéleti szereplő a Munkáspártra

A közelgő előrehozott választás kapcsán 24 ismert brit közéleti személyiség írt nyílt levelet, amiben közlik, nem szavaznak a Munkáspártra annak antiszemitizmusa miatt. 

A jövő hónapban előrehozott parlamenti választást tartanak Nagy-Britanniában. Ezzel kapcsolatosan jelent meg egy 24 ismert brit közéleti személyiség által aláírt nyílt levél a Guardian című lapban. Ebben az aláírók arra hívják fel a figyelmet, hogy a Jeremy Corbyn által vezetett Munkáspárt ellen az Egyenlőség és az Emberi Jogok Bizottsága hivatalos vizsgálatot indított a zsidók elleni intézményesített rasszizmus miatt.

Jeremy Corbyn

A levélben kiemelik, hogy a brit zsidók amiatt aggódnak, hogy Corbyn személyében antiszemitizmussal kapcsolatba hozható miniszterelnöke lehet az országnak. A Munkáspártból pedig már két zsidó képviselőt is sikerült elüldözni, miközben Corbyn antiszemita személyeket ölel a keblére.

A levélben megjegyzik, hogy nem kellene ignorálni az antiszemitizmust csak azért, mert a jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson Brexit-terve ellen akarna valaki szavazni a Munkáspártra. Az aláírók úgy vélik, hogy hiba lenne kijelenteni, hogy a zsidóellenes előítéletek nem olyan nagy ár azért, amit Johnson tervének meghiúsítása érdekében fizetni kell. 

Mivel a levél aláírói szerint a toleránsabb társadalom felé vezető út a brit zsidókkal való szolidaritás irányába vezet, ezért kijelentik, hogy december 12-én nem fognak a Munkáspártra szavazni. A levél aláírói között találhatók olyan ismert írók, mint John le Carré, Frederick Forsyth és William Boyd, vagy éppen Jimmy Wales, a Wikipédia alapítója.

Az antiszemitizmus miatt kilépett a Munkáspártból a párt egyik veterán képviselője

A Munkáspárt szóvivője a levéllel kapcsolatban azt közölte, hogy az aláírók között is találhatók olyanok, akiket korábban már vádoltak meg antiszemitizmussal, iszlamofóbiával és nőgyűlölettel. Ráadásul többen közülük a Konzervatív Párt vagy a Liberális Demokraták támogatói. 

A szóvivő kiemelte, hogy a Munkáspártban rendkívül komolyan veszik az antiszemitizmussal kapcsolatos állításokat, és határozott lépéseket tesznek annak érdekében, hogy azt teljes mértékben  kigyomlálják a pártból és a szélesebb társadalomból.

(Guardian)

Még több Kibic

Közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, az Év Fővárosi Civil Szervezete

2025.11.10.2 nap ago
A 10 évvel ezelőtt indult Adománytaxi évente közel 7000 rászorulónak nyújt segítséget hátrányos helyzetű településeken. A szervezet közösségi fesztivállal ünnepli születésnapját, ahol fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést 10 éves történetébe.

A nap, amikor zsidók ezrei tanulnak együtt, megosztva egymással a szent szövegek felfedezésének élményét

2025.11.05.7 nap ago
November 9. a Zsidó Tanulás Világnapja. Idén a Bálint Ház is csatlakozik a kezdeményezéshez két különleges online eseménnyel – az egyik magyarul, a másik angolul várja az érdeklődőket.

Akik jelentősen hozzájárultak a változtatásokhoz

2025.11.04.1 hét ago
Dobos Erzsébet Rendszerváltók a rendszerváltásról című könyvét mutatják be Bét Orim Raj Tamás Akadémia programsorozatának keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »