Kelemen Katalin: Milyen a jó rabbi?

A közösségben szolgáló rabbinak érett, önreflexív, helyes önismerettel és önértékeléssel rendelkező személyiségnek kell lennie – szilárd szellemi, morális és érzelmi értékrenddel. Kelemen Katalin, a Szim Salom rabbijának írása a Vári-ügy kapcsán indított sorozatunkban.

A Kibic Magazin sorozatot indít, amelyben Vári György nyilvános vallomása kapcsán a zsidó élet prominens tagjainak véleményét kérdezzük arról, elfogadhatónak tartják-e, hogy olyan emberből legyen rabbi, aki a múltban visszaélt hasonló pozícióból fakadó hatalmával, és aki az áldozatok kifejezett kérését a jelenben sem tartotta tiszteletben. A nyilvános bűnvallomás nagy port kavart mind a közösségi médiában, mind a zsidó közösségben.

A megkeresett zsidó közéleti személyiségektől azt is megkérdeztük, szerintük milyen a jó rabbi. Alább Kelemen Katalin, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbija válaszát adjuk közre.

A rabbiság ugyan sokak szemében vonzó, de nem könnyű mesterség, sokféle adottságot, képességet igényel.

Természetesen legyen megalapozott, széleskörű és mély tudással rendelkező ember. Szenvedélyesen szeresse a judaizmust, fejlessze folyamatosan a tudását, „jó pap holtig tanul”. Gondolkodása legyen logikus, analitikus és hajlékony, rendelkezzék kritikai képességgel és nyitottsággal egyaránt. Kreativitásának mind elméleti, tudományos kérdésekben, mind pedig a közösségi élet hétköznapi színterein meg kell mutatkoznia.

A mai kongregációkban világszerte visszaszorul a nagyszakállú mindentudó rabbi modell, aki közel és távol a tudás egyedüli letéteményese, akihez hívei kizárólagos válaszokért fordulnak. Egy századunk elején készült amerikai felmérés eredménye szerint a női rabbik tömegessé válásával megjelent egy új rabbi modell: az ösztönző, támogató, tanító vezető, aki abban segíti híveit, hogy képesek legyenek megtalálni és fejleszteni zsidó identitásukat, végigjárni saját spirituális útjukat. Ez a modell azóta széles körben terjed férfi rabbi által vezetett közösségekben is.

A rabbi saját spiritualitása, vallásgyakorlása legyen hiteles, akár a „von haus aus jiddiskeit” világából jön, akár nem – ne állítsa hívei elé mércéül semmilyen olyan micva teljesítését, amit ő maga nem gyakorol.

A közösségben szolgáló rabbinak érett, önreflexív, helyes önismerettel és önértékeléssel rendelkező személyiségnek kell lennie – szilárd szellemi, morális és érzelmi értékrenddel. Enélkül pályája kudarcra van ítélve. Helyesnek tartom azon rabbiképző intézmények gyakorlatát, amelyek nem adnak növendékeiknek szmichát, rabbi diplomát anélkül, hogy azok át ne mentek volna komoly önismereti / pszichoperápiás munkán. Kívánatos lenne továbbá, ha a már pályán lévőket megilletné folyamatos professzionális szupervíziós támogatás.

A rabbi cím többféle munkaterületet fed le: rabbi lehet tanító, tudós, közösségépítő, lelkipásztor, közéleti szereplő… Minden területen senki nem lehet egyformán kiváló – mindenkinek ki kell választania a tehetsége, rátermettsége alapján a saját fókuszát.

Bátran állíthatom, hogy aki nem volt még a rabbi bőrében, az el sem tudja képzelni, hogy egy „kilé”-ben  hányfajta, egymásnak gyökeresen ellentmondó  vélemény, nézet, igény  merül fel    minden egyes helyzetben. Ezért a rabbinak tanácsos idejekorán felvérteznie magát az „egyfelől…- másfelől…” és a viccbeli „Neked is igazad van, Kohn, meg neked is igazad van, Grün” típusú válaszokkal.

Lelkipásztorként a hallgatás, meghallgatás, szerető odafigyelés a legfontosabb. E pálya legnagyobb kiváltságának és ajándékának sokan azt érzik, hogy részeseivé válhatnak mások legszemélyesebb, intim életfordulóinak, örömének-fájdalmának. Ezt azonban ki kell érdemelni: az őszinte együttérzés, emberszeretet és diszkréció képességével.

Tanárként, előadóként a rabbi legyen szuggesztív személyiség. A karizma és a muzikalitás nem árt, de nem kötelező. A humorérzék viszont igen.

És végül, de nem utolsó sorban, egy személyes történet: a rabbivá avatás előtti utolsó óránkon kaptuk útmutatóul Colin Eimer rabbi tanáromtól. Amikor sok évvel korábban ugyanebben a helyzetben ő is bepánikolva panaszkodott, hogy milyen hiányos a tudása, hogy felkészületlen erre az emberfeletti feladatra, hogy nem fog tudni megfelelni a hatalmas elvárásoknak, akkor az ő tanára, az áldott emlékű Lionel Blue rabbi egy idő után ráförmedt: „Hagyd már abba a nyafogást, Colin!  NEM VAGY TE OLYAN FONTOS!”

Igen, azt hiszem: ez a „kunszt” a bölcs rabbivá válásban. Megtanulni, hogy mikor vagyunk fontosak, és mikor nem.