október 11, 2019

A Barátság Ligája, ahol arab és zsidó nők együtt próbálnak egy jobb társadalmat teremteni

2019.10.11. 16:41
Az izraeli Barátság Ligájában zsidó és arab nők nem csak együtt sportolnak, de közösen állnak ki a nőket érintő ügyek mellett, miközben megismerik egymás kultúráját, ezáltal megváltoztatják saját, és az őket körülvevők életét. Most Magyarországon is megpróbálkoznának egy hasonló kezdeményezéssel.

A német hatóságok szerint szélsőjobboldali terrorcselekmény volt a hallei zsinagóga elleni támadás

2019.10.11. 14:26
Szélsőjobboldali terrorcselekmény volt a németországi Halle zsinagógája ellen, jom kipur napján intézett támadás és a városban történt lövöldözés, a bűncselekménnyel egyetlen személyt gyanúsítanak – közölte Christine Lambrecht német szövetségi igazságügyi miniszter.

Jó látni, hogy szép lassan visszaszivárog az élet a zsidónegyedbe

2019.10.11. 11:30
Várhatóan 2020 őszén nyílik meg a Zsidó Előadóművészeti Központ a Csányi utca 3-ban, ahol a Gólem Színház jut majd állandó játszóhelyhez, illetve teret adnak majd külsős produkcióknak is. Interjú Borgula Andrással és Marcsa Barbarával tervekről, támogatókról, új előadásokról.

„A holokauszt is vicces volt” – írták az ARC-plakátra a rongálók

2019.10.11. 08:10
Ismeretlen tettesek megrongáltak az ARC-plakátkiállítás egyik alkotását, amelyen a Trianon előtti Magyarország látható szivárványszínben.
▼ Korábbi cikkek