Antiszemita iskolai zaklatási esetek okoztak botrányt Ausztráliában

Két melbourne-i iskolában is zsidó diákokat zaklattak társaik. Az egyik esetben a zsidó fiúnak meg kellett csókolnia egy muszlim diák cipőjét.

Az ausztrál sajtó két, zsidó diákokat érintő bullying esettől hangos. Az egyiknek egy fotó áll a középpontjában, amelyen egy 12 éves zsidó diák látható, amint arra kényszerítik, hogy megcsókolja muszlim diáktársa cipőjét. A fiút már hónapok óta zaklatták társai zsidósága miatt, és fizikai bántalmazást is el kellett szenvednie. A másik esetben pedig egy öt éves zsidó fiút neveztek társai folyamatosan „zsidó csótánynak”, és más hasonló antiszemita gúnynevekkel illették.

Minkét esetben a gyerekek szülei úgy döntöttek, hogy más iskolába íratják át a bántalmazott diákokat. A szülők azt is nehezményezték, hogy az iskolák nem voltak hajlandóak antiszemita incidensként kezelni az eseteket.

A 12 éves fiú családja közben találkozott a muszlim diák szüleivel, akik elítélték a zsidó diák bántalmazását. A muszlim gyerek édesapja elmesélte, hogy Törökországból érkezett Ausztráliába, és muszlimként maga is szembesült rasszizmussal az iskolában. A muszlim szülők úgy vélik, hogy nem szabadna másokat a vallásuk miatt diszkriminálni.

James Merlino, Victoria állam oktatásügyi minisztere bejelentette, hogy vizsgálatot indít a két antiszemita zaklatási eset kapcsán. Az egyik diákot, aki ököllel megütötte a 12 éves fiút már felfüggesztették. Az öt éves gyerek iskolája pedig bocsánatkérő levelet küldött a diák szüleinek.

(JTA, Australian Jewish News I., II.)

Még több Kibic

A cél: erősíteni a fellépést a kirekesztés minden formája, így az antiszemitizmus ellen is

2025.11.21. 3 hét ago
Befejeződött a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány kirekesztés elleni fellépésre serkentő, 2025. évi győri középiskolás és egyetemi projektje.

Még egy haver – Scheiberes diákoknak segít fellépni az online antiszemitizmussal szemben a Haver Alapítvány

2025.11.19. 3 hét ago
A Haver Alapítvány és a Scheiber Sándor Iskola közös projektjének célja, hogy a diákok létrehozzanak olyan online tartalmakat, amelyekkel kreatív módon lehet fellépni az antiszemitizmus ellen. A Haver közben abban bízik, hogy a jövő önkénteseit is megtalálhatja az iskola végzősei között.

Az antiszemitizmus és az előítéletek ellen tesznek az oktatással foglalkozó civil szervezetek, a zsidó közösség érdekében

2025.11.13. 4 hét ago
Ülésezett a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség oktatási munkacsoportja, amely azt is felméri, hogy miként lehet a holokauszt oktatását hatékonyabbá tenni, és ebben milyen szerepet tudnak vállalni a civil szervezetek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »