Netanjahu többször megvezette Trumpot a volt amerikai külügyminiszter szerint

Izraeli tisztségviselők, köztük Benjámin Netanjahu kormányfő tárgyalásaik alkalmával számos alkalommal „megvezették” Donald Trump amerikai elnököt – állította Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter a Harvard Egyetemen tartott előadásában.

Az egyetemi előadást a volt külügyminiszter még szerdán tartotta, de a Harvard Gazette című egyetemi lap közlése nyomán csak csütörtökön került az amerikai sajtónyilvánosságba.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök

Rex Tillerson elmondta: tapasztalatai szerint az izraeli tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásokon mindig szükség van „egy jó adag szkepticizmusra”, és különösen igaz ez szerinte a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott egyeztetéseken. „Kissé machiavellisztikus” politikusnak minősítette Netanjahut.

A volt külügyminiszter szerint a zsidó állam kormányzata a saját ügye érdekében „nem habozik dezinformálni Washingtont”. Ezt többször is megtették az elnökkel, a „mi vagyunk a jó fiúk, a másik fél a rossz”-érvelés technikájával – fogalmazott Tillerson. Azt mondta, hogy a tárgyalások után ő és a munkatársai mindig részletesen ismertették az elnökkel a valós tényeket és fejleményeket, és – fogalmazott – Trump „ekkor megértette, hogy megvezették”.

A kormányból 2018 márciusában távozott külügyminiszter – aki korábban az ExxonMobil olajipari óriáscég elnök-vezérigazgatója volt – hangsúlyozta: kifejezetten zavarja őt, ha egy „ilyen szoros és fontos szövetséges így viselkedik”.

Izraelt a Fehér Ház utáni kémkedéssel gyanúsítják

Tillerson kifejtette, hogy ő személy szerint az úgynevezett „kétállami megoldás”, azaz az Izrael melletti palesztin állam létrehozásának híve volt a palesztin-izraeli konfliktus megoldása érdekében. Panaszosan említette, hogy elzárták előle a palesztin-izraeli „dossziét”, ezeket az ügyeket Donald Trump a vejére, Jared Kushnerra bízta.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal csütörtökön a Twitteren válaszolt az amerikai diplomácia korábbi irányítójának. „Tillerson miniszter úr, a jó fiú tényleg Izrael” – tette közzé a hivatal.

Kapcsolódó cikkek

Izrael 1690 embert veszített el az egy éve tartó háborúban

2024.10.07.6 nap ago
Szomorú adatok a tavaly október 7-i terrortámadás és az azt követő háború halálos áldozatairól. Halottak és túszok, civilek, katonák, férfiak, nők és gyerekek.

Fokozódó légicsapások Libanonban, több száz rakéta Izrael északi részére

2024.09.24.3 hét ago
Az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság, köztük a Magyarországról is repülő Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó járatait.

Bűnvádi eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok a Hamász vezetői ellen

2024.09.04.1 hónap ago
A New York város egyik szövetségi bíróságánál indított per egyelőre szimbolikus, mivel a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »