Lajta Béla építész lesz a Zsidó Kultúra Európai Napjának fókuszában

A fővárosi Salgótarjáni utcai zsidó temetőben szervezendő ingyenes sétákkal, valamint Lajta Béla építész Kozma utcai temetőben lévő felújított sírjának átadásával csatlakozik idén a Nemzeti Örökség Intézete a Zsidó Kultúra Európai Napja programjaihoz vasárnap.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) MTI-hez elküldött tájékoztatója szerint a luxemburgi székhelyű European Association for the Preservation and Promotion of Jewish Culture and Heritage (AEPJ) elnevezésű szervezet minden év szeptember első vasárnapján tartja a Zsidó Kultúra Európai Napját, amelyhez a NÖRI idén is csatlakozik.

A Salgótarjáni utcai zsidó temető bejárata

Mint írják, Lajta Béla nemcsak a magyar szecessziós építészet kiemelkedő alakja volt, hanem a Salgótarjáni utcai zsidó temető építészeti arculatát is jelentősen meghatározta az általa tervezett tizenegy síremlék, valamint a bejárati épületegyüttes révén. Lajta Béla egy évtizeden keresztül irányította a sírkert műszaki munkálatait is.

A NÖRI Lajta Béla síremlékének felújításával emlékezik meg a kiemelkedő építészről. A Kozma utcai zsidó temetőben 10 órakor tartandó ünnepélyes átadó mellett vasárnap a munkásságát is bemutató tematikus sétákkal várják az érdeklődőket a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben.

Lajta Béla (Fotó: Wikipédia)

A tájékoztató idézi Radnainé Fogarasi Katalint, a NÖRI főigazgatóját, aki az emléknap kapcsán elmondta, hogy az intézet immár hagyományosan csatlakozik a Zsidó Kultúra Európai Napjához. „Ezen a napon Lajta Bélára emlékezünk. Arra a Lajta Bélára, aki nélkül a Salgótarjáni utcai zsidó temető nem lenne ugyanez, akinek a keze nyomán kialakult építészeti és műemléki szempontból is kiemelkedő sírkert joggal lehet várományosa a világörökségi elismerésnek” – hangsúlyozta a főigazgató.

Még több Kibic

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.2 óra ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.23 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »