Megújulva tér vissza szeptemberben a Judafest

Az őszi zsidó ünnepek jegyében egy hétvégére a budapesti VII. kerület számos helyszíne telik meg művészi alkotásokkal, játékokkal, gasztronómiával, sétákkal és installációkkal.

A Judafest Közösségi Fesztivált a Klauzál téren és környékén rendezik meg szeptember 20. és 22. között – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Judafest 2018-ban (Fotó: Facebook/Judafest)

Mint írják, péntektől vasárnapig új arcát mutatja a történelmi zsidónegyed: a Judafest keretein belül új, Klauzál téri centrummal, számos jól vagy eddig kevésbé ismert helyszín még több programján vehetnek részt az érdeklődők.

A fesztiválon többek között koncertekkel, könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat. A programok között szerepel slam poetry-est Závada Péterrel és Ratkóczi Hubával, közös főzés Fűszeres Eszterrel, hóra táncház, zsidó szervezetek bemutatkozása és közösségi koncert a Klauzál téren.

A legtöbb programon a részvétel ingyenes, néhány eseményen pedig előzetes regisztráció mellett jelképes árú belépőjeggyel lehet részt venni.

A mellrák elleni küzdelem jegyében telt a Judafest közösségi vacsorája

A Judafest Közösségi Fesztivál részletes programja augusztus végétől elérhető többek között a főszervező Bálint Ház oldalán, a www.balinthaz.hu-n és a www.judafest.org oldalon.

A Judafest Közösségi Fesztivál az American Jewish Joint Distribution Committee által alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány támogatásával jön létre.

Még több Kibic

Az emberi lélek legsötétebb oldala

2025.11.14.14 óra ago
Már a hazai mozikban a Josef Mengele eltűnése, amely ritkán látott nézőpontból mutatja be a náci háborús bűnös történetét.

Gustav Mahler: egy háromszoros hontalanság története

2025.11.14.16 óra ago
A Bét Orim Raj Tamás Akadémiája következő eseményén Könyves Klaudia zenetörténész előadása Gustav Mahler és c különös találkozásáról, akiket a századforduló idején egy előítéletekkel teli világban sodort egymás mellé a sors.

Helyből otthon – Hazatalált a budapesti Gólem‍

2025.11.14.17 óra ago
Gordon Eszter fotókiállítása azt az időszakot mutatja be, amikor a most 20. évadánál tartó Gólem Színház beköltözött a jelenleg is otthonául szolgáló Csányi utcai központba.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »