Kanyaróban halt meg egy izraeli légiutas-kísérő

Rotem Amitai négy hónapja az El Al New York-i járatán fertőződött meg. A 43 éves nő az izraeli kanyarójárvány harmadik áldozata.

Rotem Amitai légiutas-kísérőként dolgozott az izraeli légitársaságnál. Az El Al ugyan az izraeli kanyarójárvány miatt utasította az alkalmazottait, hogy oltassák be magukat, Amitai azonban csak egy oltást kapott meg az ajánlott kettő helyet.

Rotem Amitai

A légiutas-kísérő négy hónappal ezelőtt az El Al New York-i járatán kapta el a betegséget egy utastól, aki már fertőzötten szállt fel a gépre. Állapota a tünetek megjelenését követően, a kialakult szövődmények miatt súlyosbodott, kómába került és agykárosodást szenvedett. Az orvosok az agyhártya-, illetve az agyvelő együttes gyulladását állapítottak meg nála, ami a kanyaró vírus egyik lehetséges szövődménye.

Amitai a tavaly kezdődött izraeli kanyarójárvány harmadik halálos áldozata, korábban egy 18 hónapos gyerek és egy 82 éves nő halt meg a betegség következtében. A kanyaró legfőképpen az alacsony beoltottságú ultraortodox zsidók körében terjed, a legtöbb megbetegedést ezekben a közösségekben regisztrálták Izraelben és New Yorkban egyaránt.

Sötét idők antiszemitizmusát idézheti meg a New York-i kanyarójárvány

(JTA)

Még több Kibic

A Hamász elhalasztotta a következő túszátadást, mert szerinte Izrael megsértette a tűzszüneti megállapodást

2025.02.11.21 óra ago
Válaszul Donald Trump az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet felmondását szorgalmazza, amennyiben a palesztin terrorszervezet szombat délig nem enged szabadon minden foglyot.

Mintha egy koncentrációs táborból szabadultak volna

2025.02.08.4 nap ago
A szombaton elengedett három izraeli túsz nagyon lesoványodott, egyikük alig tudott állni a lábán.

Újabb három izraeli túsz szabadult ki a gázai fogságból

2025.01.30.2 hét ago
A Hamász átadott velük együtt Izraelnek öt, szintén túszul ejtett thaiföldi vendégmunkást is.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »