Jeruzsálembe érkeznek a világ vezetői Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójára

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából rendeznek nagyszabású megemlékezést januárban a jeruzsálemi Jad Vasemben. Több ország vezetője már jelezte részvételi szándékát.

A német, az osztrák, az olasz és a francia elnök már megerősítette a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából megrendezésre kerülő eseményen való részvételét. A Jad Vasemben január 27-én fognak megemlékezni a világ vezetői az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulójára.

Az eseményt szervező Jad Vasem közleménye szerint a rendezvényt egy olyan időszakban tartják meg, amikor egyre erősödőben van az antiszemitizmus, legfőképpen Európában. Ennek a riasztó helyzetnek a fényében fontos felhíni a figyelmet az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet veszélyeire, valamint a holokauszt emlékezetének és kutatásának fontosságára. Ezért a mostani esemény relevánsabb, mint valaha bármikor.

Reuven Rivlin izraeli államelnök, az esemény védnöke reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az esemény valódi nyomot hagy majd a antiszemitizmus elleni küzdelemben és a következő generáció oktatásában.

Avner Shalev, a Jad Vasem elnöke szerint mindenkinek, de különösképpen a világ vezetőinek a felelőssége, hogy fellépjenek az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen.

(Ynet)

Még több Kibic

Játékosan fedezik fel az évad témáit a someros klubesteken

2026.02.11. 3 óra ago
Hóra, társas, film és beszélgetés a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjai között. A nomád táborba még elérhetők az early bird jegyek.

A Lédermannék nyomában – Egy 80 éves zsidó rejtély és egy nem mindennapi kaland története

2026.02.10. 1 nap ago
Mi történik, ha egy családi vitrinről, néhány régi könyvről és pár antik bútorról egyszer csak kiderül, nem is a tiéd? A Bálint Ház eseményén többek között erről mesél Szabó Gál András, aki dokumentumfilmet készített a történetről.

Az egykori zsidó imaház maradványaiba ütközött az eke Pápocon

2026.02.10. 1 nap ago
A Vas megyei falu zsinagógáját az ’50-es években bontották le.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »