A legantiszemitább svéd városban tartanak a svédek antiszemitizmus elleni konferenciát

Stefan Löften, Svédország miniszterelnöke egyben a Svéd Szociáldemokrata Párt elnöke a minap bejelentette, hogy országa antiszemitizmus elleni konferenciát készül szervezni 2020-ban. Zsidó szervezetek aggódnak, hogy a konferencia egyszerű PR fogássá alacsonyodik.

A Löften miniszterelnök 2020. október 27-28-ra időzíti a konferenciát Svédország harmadik legnagyobb városába, Malmö-be, amire az európai államok vezetőit várják majd.

A bejelentés igen furcsa, főként mert olyan országtól számítana az ember hasonlóra, amelyik komolyan veszi az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Svédország nem ilyen. Az IHRA (Nemzetközi Holokauszt Emlékezi Szövetség) 2016-ban előterjesztett és számos ország, többek közt Magyarország, Izrael, Anglia, Németország, Ausztria által elfogadott antiszemitizmus definícióját Svédország mind a mai napig nem fogadta el. Ezen kívül Svédországban, a zsidó közösség nem túl nagy mérete ellenére, az elmúlt időszakban többször fordultak elő antiszemita incidensek részben a jelentős muszlim, részben szélsőjobboldallal szimpatizálók irányából. Umea városának kicsiny zsidó közössége például kénytelen volt fogni a sátorfáját és már városba áttelepedni a folyamatos neonáci fenyegetések miatt.

Az idén májusban, a Svéd Nemzeti Bűnüldözési Hatóság (BRA) által kiadott antiszemita támadásokat összefoglaló jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy Svédországban az antiszemita támadások egyaránt érkeznek a bal és a jobb oldalról, illetve a muszlim lakosság köreiből – az antiszemitizmus Svédország társadalmi szövetének minden részét megfertőzi.

Löften helyszín választása Malmö tekintetében is igencsak ellentmondásos, hiszen ezt a várost évekig az európai antiszemitizmus központjának nevezték. Bár a helyzet Malmöben aligha javult, mostanság a megszaporodott támadások miatt Berlin birtokolja ezt az aligha megtisztelő címet.

2018-as jelentés az antiszemitizmusról

Miután Malmö zsidó közösségének vezetője nemrég kijelentette, hogy a város zsidó lakossága szinte teljes mértékben el fogja hagyni lakhelyét, megelégelve a sorozatos támadásokat, illetve azt a tényt, hogy a zsidó közösség biztonsági szükségleteire hiányzó közel 4 millió dollárt a város nem hajlandó finanszírozni. Miután, meglepő módon sem a szociál-demokraták sem a liberálisok nem szavazták meg a finanszírozásról szóló tervezetet, azt magánadományokból teremtették elő.

Löfven pártjában nem újkeletű az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség. A párt talán leghíresebb háború utáni vezetője, Olof Palme elsőként hasonlította Izraelt a nácikhoz. Később 1984-ben az akkori külügyminiszter-helyettes, Pierre Schori ugyan ellátogatott Izraelbe, de látogatása utáni nyilatkozataiban Arafatot dicsérte rugalmas hozzáállása miatt, a PFSz terrorcselekményeit feleslegesnek nevezte (és nem ítélte el), miközben Izrael válaszlépéseit terrorcselekménynek minősítette.

A teljes cikk itt olvasható:

https://tev.hu/svedorszag-zavarbaejto-helyszinvalasztas-egy-antiszemitizmus-elleni-konferenciara/

Kapcsolódó cikkek

Vörösre festették, kukába dobták az izraeli túszokra emlékeztető sárga szalagok egy részét Budapesten

2024.10.14.4 óra ago
A szalagokat kihelyező Kidma szerint a rongálás túlmegy a szólásszabadság kérdésén.

Jom kipur napján látogatott el Auschwitzba a köztársasági elnök

2024.10.13.24 óra ago
Sulyok Tamás korábban nem mondott igazat édesapja magyar nemzetiszocialista múltjával kapcsolatban, most állítása szerint személyes múltját is vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt az engesztelés napján.

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.3 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »