Ismét antiszemita incidens történt Németországban

Ismét antiszemita incidens történt Németországban, ezúttal Münchenben, a helyi zsidó közösség vezetője szerint veszélyes trend bontakozik, amelyet sürgősen fel kell tartóztatni.

A müncheni rendőrség adatai szerint az incidens szombat délután történt a nyílt utcán a Schwabing nevű városrészben, ahol egy rabbit és két fiát németül hangosan szidalmazni kezdte egy férfi, majd csatlakozott hozzá egy nő, aki autóval haladt el a rabbi és fiai mellett, és nemcsak sértegette őket, hanem egyiküket le is köpte. Az ügyben becsületsértés és uszítás gyanújával eljárás indult.

Ez alig néhány nap alatt a második zsidóellenes incidens Németországban. Előzőleg, július végén egy berlini rabbit és kisgyermekét szidalmazták és köpködték meg közterületen, arabul beszélő férfiak.

A berlini után a müncheni eset is széleskörű felháborodást keltett. Vezető bajor tartományi politikusok és keresztény egyházi személyiségek is elítélték az incidenst. A németországi zsidó vallási közösség nagyjából 100 ezer fős. A berlini fal 1989-es ledöntésekor negyedennyien éltek az akkori Nyugat-Németországban. Az újraegyesített Németország megnyitotta kapuit a zsidók előtt, akik ki akartak vándorolni a volt Szovjetunió tagköztársaságaiból, és a kilencvenes években voltak időszakok, amikor a Németországba irányuló zsidó bevándorlás nagyobb mértékű volt, mint az Izraelbe irányuló bevándorlás. A legtöbben, nagyjából 25 ezren Berlinben élnek.

Charlotte Knobloch, a müncheni és felső-bajorországi izraelita kultuszközösség (IKG) elnöke szerint az eset „tünetszerű”. Minden állampolgár számára természetesnek, magától értetődőnek kellene lennie, hogy a közterületeken biztonságban van, de a zsidó közösség tagjainak esetében egyre kevésbé teljesül ez a követelmény – emelte ki Charlotte Knobloch a Bayerischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság hírportálján idézett nyilatkozatában.

Hangsúlyozta, hogy „ezt a biztonságérzetet a lehető leghamarabb helyre kell állítani, hogy ne fordulhassanak elő ilyen esetek többé”.

Charlotte Knobloch

 

Még több Kibic

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.5 nap ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.6 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.6 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »