
Mohamed és Dávid, ezek voltak tavaly a legnépszerűbb nevek Izraelben
2018-ban a Mohamed volt a legnépszerűbb név az izraeli újszülöttek körében. A második helyezett pedig egy olyan név lett, amelyet fiúknak és lányoknak is egyaránt szívesen választanak.
Az izraeli központi statisztikai hivatal nemrég közzétett adatai szerint a 2018-ban az országban született gyermekek körében a Mohamed név volt a legnépszerűbb. Ezt a nevet 2646 újszülöttnek adták, míg a második helyen végzett Ariel nevet 1938-an kapták meg, közülük 1323 volt a fiú, 615 pedig a lány gyerek. A harmadik legnépszerűbb név a Joszef lett, ezt összesen 1848 újszülöttnek adták, 1174 zsidó, illetve 640 muszlim fiút neveztek el így a szülei.
A zsidó fiúk körében a Dávid lett a legnépszerűbb, 1447 elnevezéssel, ezt követik a már említett Ariel (1323) és a Noam (1253) nevek. A zsidó lányoknál pedig a Tamar lett az első, 1289 kislányt nevetek el így az elmúlt évben, míg a második helyre a Maja (1237), a harmadikra pedig az Avigail (1227) futott be.
A muszlim fiúknál az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Mohamed nevet az Ahmed követi, 818 újszülött kapta ezt a nevet. A muszlim lányoknak az előző évben legszívesebben a Marjam (523) nevet választották.
(Ynet)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
