Ma kezdődik a 15. Maccabi Európa Játékok Budapesten

Az augusztus 7-ig tartó rendezvénysorozat Magyarország legnagyobb multisport eseménye lesz
Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke kiemelte, több mint negyven országból háromezer résztvevő és több ezer szurkoló látogat Budapestre, Magyarország történetének legnagyobb multisport eseményére. Hangsúlyozta, húsz sportág nyolc napig tartó megmérettetéséről van szó, amelyhez nagyon kemény szervezőmunkára lesz szükség.

Motti Tichauer szerint a Maccabi Európa Játékok elsősorban sportesemény. Egyben arra is kihasználják a lehetőséget, hogy a zsidó kultúra és oktatás, az ismeretterjesztés megvalósulhasson, tehát hogy a fiatalokhoz közelebb vigyék a hitet, a vallást.

A Maccabi Európa Játékok alatt, a sport mellett a magyar zsidó kultúra is főszerepet kap, ugyanis a Játékok alatt rendezik meg Európa legnagyobb zsidó fesztiválját, a Zsidó Kulturális Fesztivált. A Maccabi Európa Játékok egyik fénypontja a közös szombatfogadás lesz Európa legnagyobb zsinagógájában, a Dohány utcai zsinagógában.

Ez lesz a magyar csapat hivatalos meze a verseny során

A 15. Maccabi Európa Játékok megnyitó ünnepsége az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lesz, július 30-án 20:30-kor kezdődik. A rendkívül látványos eseményt élőben közvetíti az M4 Sport. A műsor élőben látható lesz az m4sport.hu és a mediaklikk.hu weboldalon is, méghozzá az egész világon.

De nem csak a megnyitót lehet majd online videostream segítségével követni, hanem az egyes sportversenyeket is. Ezekről ugyanis a Játékok weboldalán folyamatos videóközvetítést biztosítanak a szervezők. Július 30-tól kezdve minden nap 10-15 különböző stream közül lehet majd választani.

A Maccabi Európa Játékok története

1929    Prága, Csehország  1. Maccabi Európa Játékok

1930    Antwerpen, Belgium 2. Maccabi Európa Játékok

1959    Koppenhága, Dánia 3. Maccabi Európa Játékok

1963    Lyon, Franciaország 4. Maccabi Európa Játékok

1974    Koppenhága, Dánia Maccabi Európa Játékok a koppenhágai székhelyű Hakoah megalapításának 50. évfordulója alkalmából

1979    Leicester, Nagy-Britannia 5. Maccabi Európa Játékok

1983    Antwerpen, Belgium 6. Maccabi Európa Játékok

1987    Koppenhága, Dánia  7. Maccabi Európa Játékok (Magyarország és Jugoszlávia először vettek részt a Játékokon)

1991    Marseille, Franciaország 8. Maccabi Európa Játékok

1995    Amszterdam, Hollandia 9. Maccabi Európa Játékok

1999    Glasgow, Skócia 10.   Maccabi Európa Játékok

2003    Antwerpen, Belgium 11.   Maccabi Európa Játékok

2007    Róma, Olaszország 12. Maccabi Európa Játékok

2011    Bécs, Ausztria 13. Maccabi Európa Játékok

2015    Berlin, Németország 14. Maccabi Európa Játékok (Az 1936-os náci olimpiai játékok helyszínén a második világháborút követően első alkalommal versenyeztek zsidó sportolók.)

2019    Budapest, Magyarország 15. Maccabi Európa Játékok

Kapcsolódó cikkek

Szukot negyedik estéjén ismét Nyitott Sátrak Éjszakája

2024.10.13.15 óra ago
Hat helyszín, hat kortárs szöveg, hat színész, hat ünnepi kóstoló a Gólem Színház szervezésében.

Máramaros megye egyik zsinagógájában hozzák létre az Erdélyi Zsidók Múzeumát

2024.10.13.22 óra ago
A tervezett múzeum Szinérváralja jelenleg restaurálás alatt álló zsinagógájában fog működni, ahol az egykori kóser hentesüzletet is felújítanák, udvarát pedig közparkká alakítanák át.

Elfeledett vagy még sosem hallott zeneművekkel zár a holokauszt-tárlat a Magyar Nemzeti Galériában

2024.10.11.3 nap ago
Az Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás záróeseményén Farkas Zsófia kurátor tart tárlatvezetést, közreműködik Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »