Yossi Amrani: a zsidók és a magyarok is büszkék a nemzeti hagyományaikra
Úgy véli, az új zsidóellenesség az Európába érkező bevándorlók körében a legerősebb, ezért keres Izrael is új szövetségeseket a jobboldalon. Yossi Amrani szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy olyan pártokat legitimálnának, amelyek korábban antiszemiták lettek volna. Interjút adott az izraeli nagykövet a Mandinernek.
Izrael érdeke az, hogy az antiszemitizmus visszaszoruljon Európában. Az ismert tézis szerint azért erősödik az antiszemitizmus, mert egyre több muszlim jelenik meg Európában. Izrael új szövetségeseként tűnnek fel a bevándorlásellenes, szélsőjobboldali pártok, akik korábbi zsidóellenességüket muszlimellenességre cserélték fel. Izrael elnézi nekik a múltat?
Izrael nem az alapján hozza meg a döntéseit, nem az alapján ismer el pártokat, hogy muszlimellenesek vagy bevándorlásellenesek-e. Izrael nem legitimál korábban antiszemita, szélsőjobboldali pártokat csak azért, mert most muszlimellenesek. Mi nem ilyen szempontok alapján hozzuk meg a döntéseinket. Vannak pártok, amelyek esetében változtatunk a velük kapcsolatos álláspontunkon, figyelembe véve a történelmi tényeket, a felelősségvállalást, és legfőképpen a viszonyukat a saját, helyi zsidó közösségeikhez. Nagyon határozottan ki kell jelentenem azonban, hogy nincs kapcsolatunk a francia Nemzeti Fronttal, se az osztrák Szabadságpárttal. Eközben igaz, hogy vannak pártok, amelyekkel felvettük a kapcsolatot, ilyen például az olasz Liga párt, de ennek a viszonynak is megvannak a szigorú feltételei. Hadd legyek világos: Izrael Államot és a zsidó embereket az antiszemitizmus kérdése érdekli, az antiszemitizmus pedig erősödik Európában, és az új zsidóellenesség az Európába érkező bevándorlók körében a legerősebb.
Az izraeli-magyar kapcsolatok erősek, és erősödőben vannak. Mi ennek az igazi magyarázata? A két miniszterelnök jó viszonya, a Likud és a Fidesz hasonló nézete Soros Györgyről, a liberális demokráciáról és a szuverenitáson alapuló nacionalista-konzervatív kormányzásról? Vagy ennél több?
Egyetértek Önnel, a két állam viszonya soha nem volt ilyen jó. Ez alapvetően a két kormányfő hasonló politikai stratégiájának és a személyes jó viszonynak köszönhető. Izrael és Magyarország néhány dologban nagyon hasonló kihívásokkal néz szembe: mindkét nemzet szabadságot, függetlenséget, szuverenitást élvez, és egyikük sem veszi magától értetődőnek, hogy önálló államisággal rendelkezik. Izrael semmiképpen sem, de szerintem Magyarország sem. A saját államunkat nagyon óvatosan és körültekintően védelmezzük. Nemzetállamban gondolkodunk. Azt szeretnénk, ha a térség, amelyben élünk, fejlődne, de nem akarunk asszimilálódni a térségbe. Azt hiszem, hogy ezek a megállapítások Magyarországra is igazak, ha a térséget ebben az esetben az Európai Uniónak értelmezzük. Mi és a magyarok is büszkék vagyunk a hagyományainkra, a történelmi örökségünkre.
Mandiner
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
A véleményrovatban megjelent cikkek nem feltétlenül tükrözik a Kibic Magazin álláspontját. |
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
