A zsinagógát bérlő Chabad rabbi szerint a helyi hitközség több pénzt akar, ezért inkább akadályozza a zsidó élet működését. A hitközség elnöke szerint a rabbi hívei megrongálták a zsinagógát, ezért kellett lezárni előlük az épületet.
A krakkói Izsák zsinagóga ugyan a kis létszámú helyi hitközség tulajdonában van, de már évek óta egy Chabad rabbi, Eliezer Gurary közössége bérli az épületet. A közösség tagjai a hét elején azonban meglepetésükre leláncolt kapukat és maszkos biztonsági őröket találtak a zsinagóga bejáratánál, ahová nem tudtak bejutni imádkozni, és ahol saját személyes imakellékeiket is tartották. A maszkot viselő őrök, akiket a krakkói zsidó hitközség bérelt fel, nem voltak hajlandóak senkit beengedni az épületbe.
A krakkói hitközséget, amely több millió dollárnak megfelelő érték felett rendelkezik Tadeusz Jakubowicz és lánya vezeti, akik közleményükben azt a magyarázatot adták a zsinagóga lezárására, hogy Gurary hívei megrongálták az épületet és engedély nélküli munkálatokat végeztek el a zsinagógában, amivel veszélyeztették az épület biztonságát.
Gurary rabbi szerint azonban arról van szó, hogy a hitközség több pénzt akar kinyerni a zsinagóga épületéből, ezért nagyságrendekkel magasabb bérleti díjat követel tőlük azzal a szándékkal, hogy a közösség elhagyja a zsinagógát. Az épületet pedig vendéglátóipari egységgé alakítanák át, mint ahogy az történt korábban egy másik zsinagóga esetében. A rabbi azt állítja, hogy a szerződés szerint joguk van meghosszabbítani a bérletet az eddigi feltételekkel.
A krakkói zsidó negyedben, a Kazimierzben található Izsák zsinagóga az egyik legrégebbi, és egyike a két működő zsidóimaháznak a városban. Mióta 10 évvel ezelőtt Guraryrabbi kibérelte, az Izsák zsinagóga lett tulajdonképpen a helyi zsidó vallásos élet központja. Az épületben kóser bolt, könyvtár és irodák is működnek.
Szerdán tüntetést rendeztek Guraryhívei és támogatói a zsinagóga előtt. A rabbi elmondta, hogy elfogathatatlan, hogy 1939 óta először maradnak zsidók a városban imakellékek nélkül, ugyanis ezek a Tórával együtt a zsinagógában vannak, és az őrök nem engedik hozzáférni a közösség tagjait a saját tulajdonukhoz. Ígymár napok ótaezek nélkül kénytelenekimádkozni. A rabbi szégyenletesnek nevezte, hogy a hitközség akadályozza a zsidó életet, és elzárja az egyetlen zsinagógát a városban, amely egész nap nyitva állt a hívek előtt.
A zsinagóga lezárását több rabbi is helytelenítette, köztük Michael Schudrich,Lengyelország főrabbija, illetve Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbitanács elnöke, aki szerint a zsinagóga bezárása erkölcstelen cselekedet és szembe megy a zsidó hagyományokkal.
Schudrich nyílt levélben szólította fel a krakkói hitközség elnökét, hogy nyissa meg újból a zsinagógát, és engedje, hogy ott zsidók imádkozhassanak. A lengyel fórrabbi arra figyelmeztette Jakubowiczet, hogy hitközségi vezetőként a zsidó hitélet működését kellene biztosítania, és nem saját tulajdonként kezelnie a közösség vagyonát.
Schudrich rabbi tegnap maga is részt vett az Izsák zsinagóga előtt tartott tiltakozáson, ahol megpróbált átmászni a zsinagóga kerítésén, hogy bejuthasson az épületbe. A demonstrációt felügyelő rendőrök azonban őrizetbe vettékegy rövid időre, igazoltatták a főrabbit, és magyarázatot követeltek a cselekedetére.