Július 3-án nyílik meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban az André Kertész A kamera poétája című tárlat, amelyet a világhírű fotóművész születésének 125. évfordulója alkalmából rendeznek.

A kiállításon 74 eredeti Kertész fotót láthat a közönség, kiegészítve a művész leveleivel, képeslapjaival és a vele készült interjúkkal. André Kertész születésének 125. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítást főhajtásnak szánja a PIM a fotóművész életműve előtt.

A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézményei, a Kassák Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményeiből származó, 73 vintage felvételt, valamint leveleket, hangzó és írott dokumentumokat mutat be. Egy korai felvételtől eltekintve a fotográfiák mind Kertész párizsi korszakából, az 1925–1935 közötti időszakból származnak. Az elsősorban Bölöni, Kassák és Mirkovszky hagyatékában fennmaradt fényképek közül több most kerül először a nagyközönség elé.

André Kertész 1894. július 2-án született Kertész Andor néven Budapesten egy zsidó kerekedő családba. Apját 15 éves korában elvesztette, és gyerekkorának nagy részét rokonoknál Szigetbecsén töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással volt. Még 14 éves korában kapott egy – mai szemmel nézve – nagy és nehézkes fényképezőgépet apjától.

Szerelmi bánatában önkéntesként bevonult, és a Monarchia hadseregében részt vett az első világháborúban. Állvány nélkül is használható második gépével már frontkatonaként érdekes képeket készített. 1915-ben megsebesült, és több mint két évig Esztergomban ápolták.

A háború után még intenzívebben kezdett fotózni. Több fotóját közölték magyar lapok (Érdekes Újság; Borsszem Jankó). Sok képén szerepelt saját maga, öccse Jenő vagy szerelme Erzsébet. Sokat kísérletezett, játszott a fényekkel, sziluetteket, és más, az absztrakt határát súroló témát fotózott – akkor persze még fogalma sem volt, hogy ezt így hívják.

31 éves korában a budapesti hivatalnokéletét a párizsi művészvilágra cserélte. Itt élte legboldogabb napjait, a Montmartre művészei között szabadon, kötöttségektől mentesen fotózhatott. Picasso, Piet Mondrian, Marc Chagall, Calder, Brassaï, a filmes Eisenstein és más festők, képzőművészek tartoztak mindennapos baráti köréhez.

A nácizmus fenyegetése elől 1936-ban New Yorkba költözött. Stílusa nemigen illett bele az akkor divatos, amerikai magazinokban megszokott irányvonalba, de a Condé Nast kiadó fantáziát látott benne és egyre gyakrabban bízta meg munkákkal, majd egy hosszú távú szerződéssel évtizedekre az általuk kiadott Home and Garden magazinhoz kötötték. Kertész azonban nem találta a helyét Amerikában, New York idegen volt neki, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia.

Az alkotói válságból végül egy 1964-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumában rendezett kiállítás húzta ki. Ennek köszönhetően egy csapásra megváltoztatta a róla kialakult kép, az amerikai művészvilág is befogadta, főként a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején a művészi dokumentarizmus megújítására törekvő irányzat képviselői, akik nagyra értékelték a ’20-as, ’30-as években Párizsban készült képeit. Ezután a világon többfelé is kiállításokat rendezett, felhagyott a pénzért, megbízásból végzett magazinfotós munkákkal, újra sokat utazott. Többször visszatért Párizsba is, de élete végéig New York maradt az otthona.

1985-ben halt meg, hagyatéka több helyre került, részben Argentínában élő öccséhez, részben a párizsi Mission du Patrimoine Photographique-ba, számos amerikai múzeum és a New York-i André and Elizabeth Kertész Foundation birtokol a művész munkáiból, de végakarata mintegy 200 fotót és sok tárgyat Magyarországra, azon belül Szigetbecsére juttatott, ahol emlékmúzeumot rendeztek be a tiszteletére.

A 2002-ben felfedezett 154141 Kertesz nevű kisbolygót róla nevezték el. 2008-ban pedig a Merkúr bolygón egy 31,55 km átmérőjű krátert nevezett el róla a Nemzetközi Csillagászati Unió.

(MTI, PIM, Wikipédia)

Facebook X Reddit Pinterest