Dückstein Zoltán nevét kevesen ismerik, holott rendkívül fontos szerepe volt a magyar kézilabda, kosárlabda és a tornasport meghonosítása, továbbfejlesztése és oktatása terén. Dückstein 57 évesen emigrált Izraelbe a kommunista rendszer állandó zaklatása elől és Keleti Ágnest is ő hívta később a zsidó államba. Most emléktáblát avattak a tiszteletére.
Dückstein Zoltán sportoló és edző 1894-ben született Budapesten. 1912-ben a budapesti Izraelita Gimnáziumban érettségizett, amely ma az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumaként működik. Dückstein később ebben az iskolában tanított vezető testnevelőtanárként.
1920-ban másokkal együtt újjászervezte az első és egyetlen magyarországi zsidó sportegyesületet, a Vívó és Atlétikai Clubot (VAC), amelyet ma Maccabi VAC-ként ismerünk. A VAC-nak 17 szakosztálya és fénykorában 2000 tagja volt, utánpótlását elsősorban az Izraelita Gimnáziumból kikerült tehetségesebb diákok jelentették. Dückstein több tanítványa, például Sárkány István és dr. Tauber László tornászok is magyar bajnokok lettek.
Az edző, sportoló később nem csak a magyar zsidó sportban, hanem országos szinten is komoly szakmai tekintélyre tett szert. 1928-ban, 1932-ben és 1936-ban a magyar olimpiai tornászcsapat hivatalos vezetője és versenybíró, 1930-ban és 1934-ben a torna világbajnokságokon a magyar válogatott hivatalos vezetője, tolmácsa és versenybíró lett. 1945-től 1948-ig a Testnevelés Főiskola tanára, az első kézilabda szakkönyv szerzője. 1948-ban a magyar olimpiai tornászcsapat vezetője volt.
1951-ben mégis emigrációra kényszerült. Fia, Dückstein Andor Ausztriába távozott néhány évvel korábban, és emiatt a családot a hatóságok folyamatosan zaklatták. Többek között ezért döntött végül úgy Dückstein Zoltán, hogy feleségével, a tornászbajnok Balázs Idával Izraelbe költözik.
Tel-Avivban nyitottak tornaiskolát, és az izraeli tornasport hőskorának meghatározó alakjai lettek. Dückstein hívta Keleti Ágnest Izraelbe, ahol szakmailag, erkölcsileg és kapcsolati tőkéjével támogatta, amire nagy szükség is volt abban az időben, mivel a zsidó államban ekkor még nagyon mostoha körülmények között zajlottak az edzések, a sportolóknak nem volt megfelelő támogatói hátterük.
Megható felvétel Keleti Ágnesről, aki sosem adta fel az álmait
Dückstein Zoltán neve itthon méltánytalanul feledésbe merült, kiemelkedő teljesítménye ellenére is. A Maccabi VAC, a klub történetének legjelentősebb szakembereként tartja számon, akinek hatása a mai napig tetten érhető. Ezért döntött úgy a Maccabi VAC, hogy emléktáblát állít Dückstein tiszteletére, méghozzá a volt Izraelita Gimnáziumban. Az emléktábla avatásra június 27-én került sor.
„Szeretnénk Dückstein Zoltán emlékét megőrizni, szerepét, jelentőségét tudatosítani a mai kor emberében”, mondta az avatás kapcsán Szász György kurátor.
Az eseményen részt vett még Buranits Ildikó, az MTK Budapest Sportegyesület alelnöke is, Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke, Horváth József, Mazsihisz alelnöke, Molnár Katalin, a Radnóti gimnázium igazgatója és Radnóti Zoltán főrabbi, dr. Szabó Lajos az Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója.