
Kicsi volt, meleg és zsidó, mégis sokra vitte
A növekedési hormon egyfajta zavara miatt az 1899-ben született Barta Lajos egészen alacsony, mindössze 149 centiméter volt. A férfiakhoz vonzódott, ráadásul zsidó származású volt, így az életét kellett mentenie a vészkorszakban.
Az absztrakt stílus elkötelezett művésze volt szobrászként, amit sem a Horthy-korszakban, sem a szocializmus alatt nem támogattak.
A Magyarországon kevéssé ismert művészről nemrég nyílt kiállítás a Kiscelli Múzeumban, amely talán ezért is a Túlélési stratégiák címet kapta.
Barta ugyanis minden hátránya ellenére sikeres, elismert szobrászként halt meg 87 évesen Németországban. Minden helyzetet túlélt, és igyekezett megőrizni művészi hitelességét.
A Barta-kiállítás a Kiscelli Múzeum hatalom és művészet viszonyát feldolgozó tárlatsorozatába tartozik, és arra koncentrál, hogy milyen döntéseket kellett hoznia, milyen szakmai és egzisztenciális stratégiákat kellett követnie egy sok szempontból rossz helyre és rossz korba született alkotónak.
A teljes cikk itt olvasható:
149 centi volt, meleg, zsidó és művész, de állta a sarat
149 centi volt, meleg, zsidó és művész, de állta a sarat – Barta Lajos nem indult egyszerű csomaggal az életnek, de végül megcsinálta, igaz, a sikerhez emigrálnia kellett 66 évesen.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
