102 éves korában meghalt a fogamzásgátlót feltaláló George Rosenkranz

A magyar-zsidó származású Rosenkranz két másik kollégájával találta fel a szájon át szedhető antibébi tablettát 1951-ben, amely forradalmian megváltoztatta a nők társadalmi helyzetét a 20-dik század második felétől.

George Rosenkranz a fogazmásgátló tabletták fejlesztésén kívül nagy szerepet játszott a kortizon nevű gyógyszer előállításában is, amelyet a reumatoid artritisz nevű súlyos ízületi gyulladással járó autoimmun betegség kezelésére használnak. Ezen kívül világklasszisnak számító kontakt bridzs bajnok volt, akinek a feleségét elrabolták 1984-ben Washingtonban, és egymillió dollár váltságdíjért engedték végül szabadon, írja a The New York Times.

George Rosenkranz (jobbra) tudósokkal az 1950-es években

Rosenkranz magyar zsidó családban született Rosenkranz György néven 1916. augusztus 20-án Budapesten. Szülei egyetlen gyermeke volt, már ekkor nagyon kedvelte a művészeteket, a színházat és a kontakt bridzset. Nagyon jó érzéke volt a nyelvekhez, fél tucat nyelven beszélt folyékonyan, de a kémia volt az igazi szerelme. 1937-től Svájcban tanult kémikusnak, és a fasizmus elől menekült Kubába. A háború után a Syntex gyógyszeripari laboratórium igazgatója lett Mexikóban.

A tudósok már régóta tudták, hogy az ösztrogén és a progeszteron magas szintje meggátolja a peteérést, de nem tudták előállítani ezeket a hormonokat mesterséges úton. Az 1950-as évek elején a gyógyszercégek versengtek egymással ezen a téren, és végül 1951. október 15-én Rosenkranz és kollégái, Carl Dierass és Luis E. Miramontes oldották meg a rejtélyt.

A norethindrone nevű anyagot – amelyet rendkívül olcsó volt előállítani – először nem fogamzásgátlásra használták, hanem terhességmegszakításra. Csak 5 évvel a kísérletek megkezdése után tudták a tudósok bizonyítani, hogy biztonságosan használható fogamzásgátlásra is.

Voltak gyógyszercégek, amelyek még ezek után sem merték forgalmazni a tablettát, mert féltek a vallásos csoportok bojkottjától. Végül az 1960-as években kezdte el forgalmazni többek között a Syntex, a G.D. Searle és a Johnson & Johnson.

Dr. Rosenkranz az első doboz Norinyllel a kezében

A tabletta használata pillanatok alatt elterjedt, és ennek hatalmas gazdasági és társadalmi hatásai lettek. A nők ettől kezdve hatékonyan tudták irányítani a gyerekvállalásaik számát, és megtervezhették, mekkora családot szeretnének és mikor. Ezen kívül jobban be tudtak kapcsolódni az oktatásba és karriert építhettek. Ugyanakkor hatalmas morális vitákat kavart a tabletta elterjedése, hiszen nőtt a promiszkuitás és korlátok közé lett szorítva a születések száma.

„Nem az én dolgom, hogy megítéljem a fogamzásgátló tabletták hasznossága körüli vitát”, mondta Dr. Rosenkranz 2001-ben, amikor átvette a Mexikói Egyetem díját a tabletták feltalálásának 50-dik évfordulója alkalmából.

George Rosenkranz június 23-án, vasárnap hunyt el.

Kapcsolódó cikkek

Elfeledett vagy még sosem hallott zeneművekkel zár a holokauszt-tárlat a Magyar Nemzeti Galériában

2024.10.11.2 nap ago
Az Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás záróeseményén Farkas Zsófia kurátor tart tárlatvezetést, közreműködik Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész.

Nagyapámnak énekelek – Koncert Ádám Ottó emlékére

2024.10.09.4 nap ago
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.1 hét ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »