Online kampánnyal vennék rá a lengyeleket a zsidó tulajdon visszaadására

Egy holokausztkutatással foglalkozó izraeli szervezet indított online kampányt Lengyelországban, hogy ezzel bírják rá a lakosságot a II. világháború idején elkobzott zsidó tulajdon visszaszolgáltatására. Egyelőre nem sok sikerrel.

Izrael és Lengyelország között komoly feszültséget okozott, hogy a lengyel kormány nem hajlandó kárpótlást fizetni magánszemélyeknek a II. világháború idején eltulajdonított vagy elvesztett zsidó vagyon után. Mateusz Morawiecki lengyel miniszerelnök szerint azért nem, mert a lengyelek voltak a háború legnagyobb áldozatai, és ha kárpótlást fizetnének a zsidó javak után az Hitler győzelmével lenne egyenértékű.

Hogy a két ország közötti feszültségnek véget vessenek, a Sem Olám elnevezésű holokausztkutatással foglalkozó izraeli szervezet egy online kampányt indított el azzal a reménnyel, hogy így rátudják majd venni a lengyeleket az ellopott zsidó vagyon felkutatására és visszaszolgáltatására. Ezt a szervezet a közösségi médiában terjesztett lengyel nyelvű videóval szeretné elérni.

Pomóżcie nam dokończyć ten obraz

Pomóżcie nam dokończyć ten obraz: https://back-history.org W wyniku drugiej Wojny Światowej wielu Żydów utraciło swój majątek. Część ich własności została u przyjaciół i sąsiadów w Polsce. Przedmioty te mają wielką wartość dla właścicieli oraz ich rodzin. Czy macie u siebie jakiś przedmiot żydowski, który przetrwał Zagładę? Przyszedł czas, żeby go zwrócić.

A kisfilmben röviden utalnak a zsidók lengyelországi múltjára, és arra hívják fel a lengyelek figyelmét, hogy itt az ideje annak, hogy a zsidók személyes tárgyai „hazakerüljenek” Izraelbe. Erre a célra még egy lengyel nyelvű forró vonalat is létrehoztak, hogy azon jelentsék be a megtalált és visszaadni kívánt tárgyakat.

Egyelőre azonban a szervezet nem járt sikerrel, még senki sem jelentkezett, hogy zsidó tulajdont szeretne visszaszolgáltatni. Az online terjesztett videó alatt ezzel szemben több száz antiszemita hozzászólás érkezett.

(Ynet)

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 nap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.6 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.7 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »