Nyolcéves izraeli kislány nyert ezüstöt az európai sakkversenyen

Egy nyolcéves csodagyerek, Or Shatil második helyezést ért el az Európai Iskolák Sakkbajnokságán, amelyet Romániában rendeztek meg.

Shatil egy azerbajdzsáni kislányt, Ismayilova Khanimot győzte le, aki a döntő mérkőzésig veretlen volt. Shatil a játszott a fekete bábukkal, és egy kis előnyt adott riválisának, mivel ő tehette meg a kezdő lépést.

A sakk világszerte népszerű játéknak számít, ám az izraeli versenyzőket gyakran éro diszkrimináció, amikor olyan országokban rendeznek versenyeket, amelyek ellenségesek a zsidó állammal. Az is gondot szokott okozni, ha az izraeli versenyzőknek irániakkal kell egy asztalhoz ülniük.

Áprilisban egy 15 éves sakk bajnok Alireza Firouzja nem volt hajlandó leülni izraeli ellenfelével Or Bronsteinnel a Grenke Sakk megnyitón Németországban.

Januárban egy másik iráni játékos, Aryan Gholami nem akart megmérkőzni Ariel Erenberggel a svédországi Rilton Kupán. Gholami emiatt esett el a 10.000 dollárral járó első helyezés megszerzésének esélyétől. A 17 éves fiút hősnek kiáltotta ki Ali Hámenei ajatollah februárban, és megáldotta a fiatalembert a döntéséért.

Gholami azt nyilatkozta a svéd sakkoldalnak, a Schack.se-nek, hogy semmilyen bántó szándék nem volt benne, „de ha leülnék egy izraeli versenyzővel játszani, akkor annak rám nézve súlyos következményei lennének”.

Ez történt Borna Derakshanival is 2017-ben. A 14 éves iráni sakkjátékost örökre eltiltotta a versenyzéstől az Iráni Sakkszövetség, mert lejátszotta a mérkőzést izraeli ellenfelével. Ha az Iráni Sakkszövetség ilyen döntést hoz, akkor a játékos semmilyen nemzetközi versenyen nem tud részt venni.

Israeli 8-year-old Or Shatil wins 2nd place in European chess championship

The young Israeli chess prodigy defeated Ismayilova Khanim, who was undefeated until that match.

Még több Kibic

Négy izraeli túsz holttestének átadásával lezárult a tűzszüneti megállapodás első szakasza

2025.02.27.1 hét ago
A részleteiben még nem tisztázott második szakaszban 59 olyan túsz sorsáról születik megállapodás, akik közül izraeli hírszerzési információk szerint legkevesebb 35-en már nem élnek.

Közös sírban helyezték végső nyugalomra a Bibasz gyerekeket és édesanyjukat

2025.02.26.1 hét ago
„Siri, maradj velem, hogy ne süllyedjek el a sötétben” – búcsúzott meggyilkolt feleségétől az életben maradt férj, Jarden Bibasz.

Hat izraeli túsz szabadult a gázai fogságból szombaton

2025.02.22.2 hét ago
Korábban a fogságban gyermekeivel együtt meggyilkolt Siri Bibasz holttestét is átadták a terroristák.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »