Meghalt Kertész Péter újságíró

A tegnapi napon, 82 éves korában elhunyt Kertész Péter Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a szentendrei zsidó temető hivatalos gondnoka.

Kertész Péter 1937-ben született Karcagon, ahol nagyapja híres nyomdász volt, Scheiber Sándor, a Rabbiszeminárium legendás igazgatója első írásai is nála jelentek meg, írja a szentendre.hu. Gyerekkori emlékeiről így mesélt a Centorpának adott interjúban: 

„Azokra az időkre emlékszem, amikor már cseperedtem, eszméltem. Az ünnepekre a zsidó templomban. Emlékszem, hogy hosszúnapkor [Jom Kipur] délig nem ehettünk, szegfűszegekkel teletűzdeltük a birsalmákat, azt kellett szagolgatni, és utána már nem tudtunk enni, amikor már ehettünk volna. A közös családi ünnepek hangulatára emlékszem, az alma szagára.”

Kertész újságíróként lett ismert, dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Magyar Hírlapnál, illetve a Népszabadságnál is. Munkásságát 2003-ban Pulitzer-emlékdíjjal ismerték el. Ebben az időszakban három könyve is megjelent: Komlós (2002), Nehéz zsidónak lenni (2003) és a Zsinórmérték, zsidósors magyar módra (2004).

Kertész Péter

Több évtizedig Szentendrén élt, ahol aktívan részt vett a város közéletében. A szentendrei zsidó temető rendbehozatalával, bekerítésével és gondozásával maradandó emléket hagyott maga után. Kertészt a mai napon ebben a temetőben helyezték örök nyugalomra.

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 nap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.6 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.7 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »