Aharon Granot egy napon úgy döntött apjuk helyett apjuk lesz azoknak az ultraortodox közösségekből érkező izraeli katonáknak, akiket azért tagadott meg saját családjuk, mert bevonultak a hadseregbe.
Izraelben már hosszú évek óta komoly társadalmi vita folyik az ultraortodox vagy haredi zsidók kötelező katonai szolgálatát illetően. Legutóbb például ennek okán nem sikerült kormányt alakítania Benjamin Netanjahunak. A törvény szerint ugyanis azok a zsidó férfiak, akik jesivákban tanulnak, mentességet kapnak a besorozás alól mindaddig, amíg tanulmányaikat folytatják. A legtöbb haredi férfinél általában ez eltart legalább addig az életkorig, amikor már nem hívják be katonának a férfiakat.
Mindennek ellenére vannak olyan fiatalok az ultraortodox közösségekben, akik úgy döntenek, hogy jesivában tanulás előtt, vagy ahelyett inkább bevonulnak a hadseregbe, és letöltik a kötelező három éves szolgálatot. A haredi közösségek többségében viszont annyira nem értékelik az ilyesmit, hogy kimondottan szégyennek számít, ha egy fiatal beáll katonának. Az érintett családok általában megszakítják a kapcsolatot ezekkel a fiatalokkal, akik így egyedül, szülői támogatás nélkül kénytelenek szembenézni a hadseregben eltöltött megterhelő időszakkal.
Ezt a helyzetet elégelte meg Aharon Granot, egy vallásos középkorú újságíró, aki korábban maga is teljesített katonai szolgálatot. Granot jól ismeri a haredi világot, ugyanis évekig egy ultraortodox lap szerkesztőjeként dolgozott, testvérei pedig a vallási kérdésekben egyik legszélsőségesebbnek számító guri haszid közösséghez tartoznak. Így Granot számos olyan történettel találkozott, amelyek a katonai szolgálat miatt kitagadott haredi fiatalokról szóltak.
Két és fél évvel ezelőtt Granot úgy döntött, felhagy addigi tevékenységével és létrehoz egy alapítványt a kitagadott ultraorotodx katonák megsegítésére. Ez lett az Oszé Chájl Alapítvány, amely 11 bérlakását jelenleg 35 haredi, illetve az ultraortodox vallásos életet maga mögött hagyó katona tekinthet otthonának.
Az izraeli hadseregben ugyanis bizonyos időszakonként, általában egy-három hetente, hétvégék, ünnepek alkalmából kimenő jár a katonáknak, akik ilyenkor rendszerint hazamennek a családjukhoz. Azoknak az ultraortodox katonáknak viszont, akikkel családjuk megszakította a kapcsolatot, nincs hová menniük. A hadsereg ilyen esetekre biztosítani szokott valamilyen szálláslehetőséget, Granot szerint azonban ez nem összevethető egy szerető család gondoskodásával.
„Ezek a katonák sokkal nagyobb árat fizetnek azért, hogy hazájukat szolgálják, mint az én saját gyerekeim, akiket egy szerető anya és apa vár otthon, amikor hazatérnek a seregből. Ez nem hagyott nyugodni, tennem kellett valamit” – nyilatkozta Granot a Ynet-nek.
Miután létrehozta az alapítványt, egyik lakást bérelte ki a másik után. A jelenlegi 11 bérlakásból tízet az aktív szolgálatot teljesítő katonáknak tartanak fent. Egy lakásban pedig azok laknak, akik úgy döntöttek, hogy leszerelésük után is Granot kis mikroközösségéhez szeretnének tartozni. „A 35 katona számára mindent megteszünk, amit a saját biológiai szüleiknek kellene megtenniük” – mondja Granot.
Roni Cohen, az első haredi katona, aki Granot alapítványánál talált menedéket a Ynet-nek elmondta, hogy két héttel a bevonulása előtt a szülei tudomást szereztek róla, hogy a hadseregbe készül. Ekkor felhívták telefonon, és közölték vele, hogy többé ne menjen haza. Hat hónapra rá, hogy bevonult katonának, családja lakhelyén hirdetéseket függesztettek ki, amelyekben azért korholták, mert „az izraeli hadsereg karmai közé került”.
„Amikor létrehoztam az alapítványt azt gondoltam, hogy idővel tompulni fognak az érzéseim a katonák történetét hallva, de ez nem így történt. Minden alkalommal, amikor egy új esetről hallok elsírom magam” – meséli Granot, akinek az ad erőt a folytatáshoz, amikor elmegy az egyik bérelt lakásba, és mosolyogni látja a katonákat.