
A pesti gettóból Ausztráliáig menekült a férfi, ahol milliárdos lett
Frank Lowy holokauszt-túlélő, aki Magyarországról menekült Palesztinába, végül Ausztáliában csinálta meg a szerencséjét. Édesapja Budapesten tűnt el, később kiderült, Auschwitzba deportálták. Az elhurcolt magyar zsidók emlékére Lowy egy vagont újított fel és alakított át emlékhellyé a tábor helyszínén. Lowy most Izraelbe alijázik.
Frank Lowy még harcolt Izrael függetlenségi háborújában, majd később milliárdos és ingatlanmágnás lett Ausztráliában. Most alijázik a zsidó államba.
„Itt érzem magam otthon. Ennyi az egész”, mondta Lowy az izraeli 12-es csatornának adott interjúban.
Lowy a mostani Szlovákia területén született 1930-ban. A családja végül a budapesti gettóban kötött ki a háború alatt. Az apja, Hugó eltűnt, mialatt megpróbálta Magyarországról kimenekíteni a családját. Frank Lowy Franciaországba szökött, aztán próbált eljutni Palesztinába, de a britek internálótáborba zárták Cipruson. Végül mégis megérkezett a későbbi Izrael területére, csatlakozott a Hagana nevű félkatonai szervezethez, és harcolt az izraeli függetlenségi háborúban. „Katonaként egyetlen pennym sem volt. Mindenki humuszt, falafelt evett tehinával, de nekem nem volt erre pénzem. Kicsit éhes voltam, de megoldottam”, mondta Lowy héberül.
Vízvezetékszerelőként dolgozott Haifán a háború után, végül az édesanyjával és a testvérével Ausztráliába költözött 1952-ben, ahol Pinchasról Frank-re angolosította a keresztnevét. Igazi sikertörténet az övé, a semmiből küzdötte fel magát a csúcsra. 1959-ben megalapította a Westfield bevásárlóközpontot, amelyet 33 milliárd dollárért adott el 2017 decemberében.
Ugyanebben az évben lovaggá ütötte Erzsébet királyné a brit gazdasághoz való hozzájárulásáért.
Egész életében nyomasztotta, hogy nem tudta, mi történt azédesapjával. Aztán 45 évvel az eltűnése után, 1991-ben egy idegen kereste meg a fiát, Petert, aki akkor Kaliforniában élt. A férfi azt mondta: „a nagyapáddal voltam Budapesten”. Mindkettőjüket letartóztatták és Auschwitzba küldték.
Peter elmondta a hírt az apjának, aki a következő géppel Kaliforniába repült, hogy beszéljen a férfival. Frank Lowy megtudta, hogy az apját Auschwitzba való érkezése után agyon lőtték, amiért nem volt hajlandó átadni az imasálját és a tfilinjét az őröknek.
„Nem tudott élni a talitja és a tfilinje nélkül”, mesélte Lowy a könnyeivel küzdve.
A történet hatására Lowy felújított egy olyan vagont, amelyben magyar zsidókat szállítottak annak idején Auschwitzba. Az emléktárgyat a 2013-as auschwitzi Élet Menetén adta át a tábor helyszínén, ahol végül el tudta mondani a Kaddist az édesapjáért. Amikor az életéről beszélt, a sikereit azzal magyarázta, hogy sosem adta fel a küzdelmet. „Nem létezett számomra lehetetlen. Nem hallom meg a nem szót. Mindig újra és újra kell próbálkozni”, mondta a beszédében.
Spiritual Heroism: The Story of Hugo Lowy. 2013 March of the Living Ceremony on Yom Hashoah
As a boy, Frank Lowy was able to escape the Nazis but his father, Hugo, perished in the Holocaust. Almost half a century later, Hugo’s story of faith and resistance was revealed. It was told by a man who was with him in the train to Auschwitz Birkenau in 1944.
Az eredeti cikk itt olvasható:
https://www.timesofisrael.com/australian-billionaire-sir-frank-lowy-makes-aliyah/
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
