Aggódjanak vagy örüljenek a zsidók az EP választási eredményeknek?
Nem lett átütő átrendeződés a bevándorlásellenes pártok javára az EP választásokon. Vannak, akik szerint a mostani szavazások tétje többek között a zsidók biztonsága is, amelynek biztosítékát a jobboldali szervezetek a bevándorlás megfékezésében látják, míg a másik oldal szerint a demokrácia a tét.
Magyarországon 2019-ben a választók több mint 40 százaléka ment el szavazni a 2014-es 28%-kal szemben. A legtöbb párt Európa-víziójára koncentrált a választás során, és nem csak a jobboldal beszél arról, hogy a kontinens hosszú távú irányvonalát határozzuk meg múlt vasárnap.
A pártoknak jól sikerült a mozgósítás, és sikerült elhitetniük a szavazóikkal, hogy komoly tétje van a választásnak. Eddig nehéz volt megértetni egy átlag magyar választóval, hogy az Európai Parlament milyen hatással van az életére.
Most viszont Orbán Viktor nem kevesebbet állított, mint hogy a keresztény civilizáció léte a tét, illetve az, hogy szerinte most dől el, Európa bevándorlókontinens lesz-e, és elveszik mindörökké, vagy sem.
Úgy tűnik, hogy a szavazókat ez az üzenet most is mozgósította, és 13 mandátummal győzött a Fidesz az országban. Az ellenzéki oldalon pedig átrendeződés zajlott: megerősödött a DK (4 fő), és a Momentum is jól szerepelt (2 fő) a fővárosban, míg sokat gyengült az MSZP–Párbeszéd (1 fő), a Jobbik (1 fő) és főleg az LMP, amely be sem jutott a parlamentbe.
A Fidesz győzelme ellenére sem lesz meg a párt 2/3-os többsége.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetõje, Gyurcsány Ferenc felesége (k), mellette Molnár Csaba, a DK ügyvezetõ alelnöke, európai parlamenti képviselõje, a párt EP-listájának második helyezettje (j) és Rónai Sándor, a DK szóvivõje, a párt EP-listájának harmadik helyezettje a DK európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. április 14-én.
MTI/Mohai Balázs
Európában nem billent el jelentősen a mérleg a bevándorlásellenes tengely felé
Még nincsenek meg a végleges eredmények az összes európai országban, de az már biztos, hogy az Európai Néppárt adja majd a legnagyobb frakciót az új EP-ben is.
Manfred Weber, az Európai Néppárt európai bizottsági csúcsjelöltje a Politico.eu szerint arról beszélt, hogy nem fog együttműködni azokkal, akik szét akarják verni Európát.
Az első francia eredmények szerint Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése (RN) megelőzi Emmanuel Macron elnök listáját, de a spanyoloknál és a dánoknál is alulteljesített a szélsőjobb, Ibériában izmosodott a baloldal.
Netanjahu fia is az európai szélsőjobbot élteti
A bevándorláshoz való viszony nem csak Magyarországon volt központi kérdése az EP választásoknak. Még a szavazás előtt az izraeli kormányfő, Netanjahu fia kívánt sok sikert Orbán Viktornak, Matteo Salvininek és a Brexit Pártnak
Yair Netanjahu Twitter bejegyzése élénk vitához vezetett. Voltak, akik rossz néven vették Yair Netanjahu preferenciáit, úgy érezték, hogy a zsidó diaszpóra és Izrael választásai nagyon különböznek egymástól, elfogadhatatlannak tartották a miniszterelnök fiának vonzalmait. Yair Netanjahu szerint azonban azok, akiket ő ajánlott, igenis Izrael és a zsidó nép barátai, míg a radikális baloldali pártok és politikusok Izrael ellenségei.
Yair Netanyahu🇮🇱 on X (formerly Twitter): „Good Luck to Viktor Orban @Nigel_Farage ,@matteosalvinimi and @geertwilderspvv at the #EuElection2019 ! / X”
Good Luck to Viktor Orban @Nigel_Farage ,@matteosalvinimi and @geertwilderspvv at the #EuElection2019 !
Vannak, akik szerint a mostani választások a zsidóság szempontjából is sorsdöntő. A dolog pikantériája, hogy az európai zsidóság a második világháború óta elsősorban a baloldalhoz húzott, és akár a cionizmussal, de még a judaizmussal is hajlandóak voltak szakítani. Ma viszont újfajta antiszemitizmus erősödését látjuk a baloldalon, különösen Nyugat-Európában, ami az Izrael-ellenességben nyilvánul meg leginkább, illetve a baloldali pártokat támogató muszlim közösségek részéről, illetve a bevándorlásnak köszönhetően emelkedett jelentősen az antiszemita bűncselekmények száma.
A jobboldal ma éppen ezért nyit a zsidók felé, ami részben a zsidó közösségek védelmét jelenti, ugyanakkor megengedettnek tartják azt, hogy egy zsidó származású spekuláns ellen országos szintű kampány induljon.
Bár a zsidókhoz való viszony a választók nagy részét hidegen hagyja, a bevándorlástól való félelem a jobboldal tovább erősödését idézi elő, ami a fent említett jobboldali stratégia erősödését vagy folytatását jelezheti elő a zsidók szempontjából a következő időszakban.
Százezres tüntetés Izraelben a demokrácia mellett és Netanjahu politikája ellen
Míg Európában erősödnek Netanjahu szövetségesei, Tel-Avivban százezres tömeg tüntetett múlt szombat este a demokrácia védelmében, és elképzelhető, hogy ismét új választásokat írnak ki.
Israelis protest moves to grant Netanyahu immunity, limit Supreme Court
Tens of thousands of Israelis gathered in the central city of Tel Aviv Saturday, protesting proposed legislation granting Prime Minister Benjamin Netanyahu immunity from prosecution on a series of corruption charges. The protesters outside the city’s Museum of Art also called for protecting Israel’s democratic identity against government overreach.
A tömegtüntetésre azért került sor, mert a kormányzó pártok kilátásba helyezték a koalíciós tárgyalások során az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság jogainak csorbítását.
„Védelmi pajzs a demokráciának” szlogennel hirdették meg a tüntetést az ellenzéki pártok, amelyen a centrista Kék-fehér párt vezetői mellett felszólaltak a baloldali pártok, az egyik arab párt, valamint a drúz nemzetiség képviselője is.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
