Számos helyen bozóttüzek törtek ki Izraelben a rendkívüli hőség és a száraz levegő miatt, de a lag baomeri örömtüzek nem megfelelő eloltása sem segített a helyzeten. Amennyiben nem sikerül felülkerekedni a lángokon, úgy nemzetközi segítség kérését is fontolóra veszik a hatóságok.
A katonai rádió szerint két fő térségben tombolnak a tüzek: az ország közepén, a repülőtértől nem messze, valamint a gázai övezet mellett Karmia természetvédelmi területen. De tűz ütött ki Askelon és Beer Sevá környékén, illetve Jeruzsálem keleti részé is.
A Gáza melletti tüzet azonban a tűzoltók szerint ezúttal nem az övezetből Izrael felé eregetett, tüzeket okozó léggömbök okozták, mert noha a gázaiak csütörtökön rengeteg helyen próbálkoztak az efféle gyújtogatással, de a széljárás megakadályozta sikerüket.
A szakemberek szerint nem szándékos gyújtogatás, hanem a rendkívüli hőség miatt törhettek ki a tüzek, mivel a különösen magas, negyven fok körüli hőmérséklet és a szárazság miatt egy eldobott cigarettacsikk is súlyos tüzeket okozhat. Előfordult olyan eset is, hogy egy villanyvezetékhez érő faág gyulladt ki, és az volt egy nagyobb tűz kiinduló pontja.
A tűzoltóság szóvivője a Ynet híradóját arról tájékoztatta, hogy több helyen a tegnap esti lag baomer ünnepén meggyújtott hagyományos örömtüzek nem megfelelő eloltása miatt gyulladt ki a növényzet. Tegnap Izrael főrabbija is felhívta a figyelmet a tűzrakás veszélyeire.
Az izraeli főrabbi szerint nem jó ötlet tüzet rakni lag baomer alkalmából
Az ország közepén Beit Semes mellett, és a ben-semeni erdő környékén terjednek a lángok. Kiürítettek több falut, mosávokat és kibucokat Modiin környékén, és a lángok martalékává lett több lakóház Mavó Modiinben.
A központi országrészen azonnali hatállyal berendeltek minden tűzoltót, több tucat kilométer szélességben sűrű füst telepedett a településekre, és lezártak több utat. Ezért jelentős közlekedési dugók is nehezítik a helyzetet. Eddig 12 ember szenvedett sérülést a füst belégzésekor.
שריפה במבוא מודיעים, יער בן שמן
מטוסי כיבוי מנסים להילחם בלהבות
Péntekre sem ígérnek enyhülést a meteorológusok, a Szahara felől fúj a szél ezekben a napokban, s várhatóan megdőlnek a hőmérsékleti rekordok. Ráadásul a hőség mellett az ilyenkor megjelenő apró szemű, sárga sivatagi homok is az országra telepedik majd. A helyi hatóságok felkészültek a nemzetközi légi tűzoltó egységek fogadására is, amennyiben nem sikerül a tüzeket eloltani.