A lengyelek nem tárgyalnak a zsidó kárpótlásról

Lengyelország lemondta egy izraeli küldöttség fogadását, mert a zsidók vagyonának visszaszolgáltatásáról akartak tárgyalni. 

A lengyel külügyminisztérium azt követően törölte az izraeli szociális, illetve külügyminisztériumi tisztségviselőinek hétfőre tervezett varsói látogatását, hogy több ezer lengyel tiltakozott az ellen, hogy kárpótlást juttassanak a holokauszt alatt vagy után családi tulajdonuktól megfosztott zsidóknak. A lengyel külügyi tárca indoklása szerint Izrael az utolsó pillanatban olyan módon változtatta meg a küldöttség összetételét, amely arra utal, hogy a tárgyalások elsősorban a zsidó tulajdon kárpótlásával kapcsolatos kérdésekre összpontosultak volna.

Morawieczki és Netanjahu egy korábbi csoportképen

Az izraeli küldöttség tervezett látogatása egy négy éve folyó közös munka része lett volna, ugyanis az izraeli szociális egyenlőség minisztériumának munkatársai a zsidó jóvátételi világbizottsággal (WJRO) együtt öt országban – köztük Lengyelországban – évek óta az ellopott vagy államosított zsidó vagyon visszaadásán dolgoznak.

Szombaton Varsóban több száz lengyel nacionalista tiltakozott az ellen az amerikai kongresszusban elfogadott törvény ellen, amely felszólít a második világháború után elkobzott zsidó vagyon visszaszolgáltatására. A tüntetők olyan feliratokkal vonultak Varsó központjában a miniszterelnöki hivataltól az amerikai nagykövetség elé, hogy „Lengyelországnak nincs kötelezettsége” és „a holokauszt képmutatás”.

Lengyelország nem fogja kompenzálni a második világháború alatt elvesztett vagyont,” – közölte a kérdésről a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. „A lengyelek áldozatok voltak, s így nincs ok arra, hogy másokat kárpótoljanak” – tette hozzá.

A lengyel nacionalisták azt állítják, hogy az amerikai törvény előírhatja számukra, hogy országuk 300 milliárd dolláros kártérítést fizessen a zsidó szervezeteknek. Varsó mellett Izrael New York-i konzulátusánál is tüntettek, arra szólítva fel Jiszráel Katz izraeli külügyminisztert, hogy kérjen bocsánatot a kétoldalú kapcsolatok válságáért.

A lengyel-izraeli viszonyt ugyanis a kárpótlási vita mellett tovább rontotta, amikor február közepén Jiszráel Katz külügyminiszter egy tévéműsorban felidézte a néhai Jichák Samír kormányfő 1989-ben elhangzott véleményét, amely szerint „a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”.

A WJRO elutasítja Morawiecki állításait, ugyanis szerintük a háború után a lengyel kommunista hatóságok elkobozták a holokauszt áldozatainak és családjainak tulajdonát, és ennek a vagyonnak a hasznát – együtt a nem zsidók elkobzott tulajdonával – továbbra is élvezi a lengyel gazdaság.

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 nap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.6 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.7 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »